Hírek
2012. Március 09. 16:20, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Augusztus végén szentelik fel a megújuló Pannonhalmi Bazilikát
Nyárra megújul a Győr melletti Pannonhalmi Bazilika belső tere és elkészül a látogatók számára épülő új bejárat is.
A bazilikát augusztus 27-én szentelik fel - mondta Hortobágyi Cirill perjel csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az évente 100 ezer vendéget fogadó világörökségi helyszín látogatóbarát fejlesztését szolgáló, európai uniós és magyar állami támogatással megvalósuló projektre a bencés főapátság mintegy 600 millió forintot nyert el.
A projekt középpontjában az apátsági bazilika megújítása áll: a különböző korszakok egymásra rakódott építészeti jegyeit magán viselő térben a vizuális tisztaságot és a funkcionális egységet szeretnék elérni. A bazilika belső átalakítását John Pawson világhírű brit dizájnépítész tervezte Gunther Zsolt és a 3h építésziroda közreműködésével.
A sajtótájékoztatón a magyar tervező elmondta: a csehországi Novy Dvurban található cisztercita kolostortemplom, továbbá az átalakítás alatt álló augsburgi és pannonhalmi bazilika Pawson keze nyomán "testvértemplomokká" válnak.
A dizájnépítész munkáját mindhárom szakrális épületben egyebek között a bútorok egyéni hangvétele jellemzi. Pannonhalmán egyszerű és ritka anyagokat használnak, a liturgikus bútorok, így az új oltár és a keresztelőkút fő alkotóeleme az ónix lesz és ugyancsak ónix alkalmazásával alakítják ki a rózsaablakot a szentélyben - tette hozzá Gunther Zsolt.
A vizuális tisztaság megteremtése érdekében a 19. században tervezett szószéket már lebontották, a szentélylépcső eredeti kőfokait felújították, a szerzetes közösség liturgikus szertartásainak helyszínét megnagyobbítják. A kőfelületek restaurálása, a freskók tisztítása folyamatban van. A belső teret a természetes fény és a mesterséges megvilágítás növelésével tágítják. Az új ülőbútorok diófából, a fémkorlátok, mécsestartók bronzból készülnek.
A projekt keretében megteremtik a lehetőséget a főapátság épületegyüttesének egyéni megtekintésére. Ehhez átszervezik a turistaútvonalat és új bejáratot építenek a vendégek részére, akik a bazilika előtti térre érkeznek majd. A létesítmény a lépcsőházat és a liftet magában foglaló épület, amely a Várkör és a bazilika előtti tér közötti, több mint tízméteres szintkülönbséget hidalja át. Miközben a vendégek haladnak felfelé, a középkori és barokk kori várfal egy-egy szakaszát tekinthetik meg egy úgynevezett fénykút segítségével. A várfalrészleteket a most folyó munkálatok során tárták fel, korábban csak írásos dokumentumok alapján ismerték földrajzi elhelyezkedésüket.
Az apátság területén kiépítik az audio guide rendszert, a látogatók így saját tempójuk szerint nézhetik végig a látnivalókat. Emellett továbbra is lesz lehetőség csoportos és tematikus látogatásra vezetővel.
A több elemből álló beruházás a tervek szerint nyárra készül el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
