Ennek jegyében választotta a Győri Nemzeti Színház utolsó idei bemutatójául a sportot, nevezetesen a szinte minden magyar érdeklődési körébe valahogyan beleeső labdarúgás témakörét.

Ki ne firtatná még 58 év után is a berni világbajnoki döntő elveszítésének okait? Így tulajdonképpen az Aranycsapat műsorra tűzésével nagyot nem is lehet tévedni, hiszen – az idősebb korosztály képviselői személyes élményeikkel támaszthatják alá – diadalmenetének, majd bukásának feldolgozása a történelmi környezetbe, azaz retró szocialista körülményekbe ágyazva, 1956 előszelével majd következményeivel igazán hálás színpadi feladat. Amelyhez már „csak” egy jól megrendezett darab, azaz ügyesen megválasztott szerelmi konfliktusok (drámai és humoros dialógusokkal), fordulatos életutak (azokat jól megformáló színészekkel), no és persze hangulatos, sláger ízű zeneszámok (látványos táncbetétekkel) szükségeltetnek.

Ha mindez együtt van, akkor a hálás közönség újra és újra visszatapsolja az Aranycsapat előadóit, miként ez történt Győrött szombaton késő este, előre vetítvén a musical hosszú időn keresztüli műsoron maradását. Igaz ez még akkor is, ha a premier közönségének egy nem kis részét ezúttal nemcsak a szokásos bérletesek alkották, hanem – a színház népszerűsítési programját támogatván – a város vezetésének jóvoltából a „technokrácia”, azaz a sportszakma kiválóságai. A meghívásnak eleget téve a város sporttársadalmának elitje mellett ugyanis a nézőtéri sorokban a zöld gyep korábbi csillagai foglalhattak helyet, és szórakoztak önfeledten. Az előadás előtt, Forgács Péter színi direktort követően Borkai Zsolt polgármester, MOB-elnök köszöntötte a vendégeket abban a reményben, hogy vannak kedvező jelek, melyek alapján a jövőben mégis csak tanúi lehetünk majd a labdarúgás honi felemelkedésének.

Megtekintette a kétfelvonásos művet Berzi Sándor kíséretében Csányi Sándor, a szövetség első embere is. Jelen volt a mai kor egyik legismertebb szakírója és kommentátora, Hegyi Iván, aki a következőket mondta a szünetben: „Számomra a legnagyobb megtiszteltetés a csodált Aranycsapat történetét az őket követő időszak olyan győri egyéniségeivel együtt látni, mint Palotai Károly, Keglovich László, Orosz László. És öröm újra találkozni a 30 év előtti győri aranycsapat tagjaival, akikkel kapcsolatban csak egyet hadd említsek: mondhatják bármilyen klasszisnak Tichyt, Albertet, én olyan középcsatár szerettem volna lenni, mint Szentes Lázár…” Kár, hogy az FTC – ETO mérkőzés egyidejűsége következtében sokan vagy a fontos bajnoki mérkőzés második félidejéről, vagy az előadásról maradtak le. Tény, az ETO 100 Baráti Kör tagjai és a zöld-fehér klub meghívottjai, akik a színházat választották, nem csalódtak, kellemes élményekkel távoztak Thália templomából.

Még úgy is, hogy a musical szerzői a darab végén eljátszottak a valaha szinte bizonyosan remélttel, a végül meg nem történttel: a módosított rádiós közvetítés szerint a magyar válogatott megfordítva az állást, végül 4-3-ra nyert Bernben, világbajnokok lettünk! A csaknem „ezerfejű Cézár” a színház lelátóján azonban jól tudta, hogy az illúzió mögött még élesebb a kontraszt hat évtized futballon keresztüli történelem ábrázolásával. Benne szerelmek, örömök, csalódások, emberi sorsok – és persze, az örök játék, a futball…

Mohay Gábor