Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2014. November 30. 05:00, vasárnap | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Az elmúlt évtized egy sikertörténet a stroke megelőzésében

Az elmúlt évtized egy sikertörténet a stroke megelőzésében

Az elmúlt tíz évben több területen is jelentős eredményeket értek el a stroke megelőzésében - mondta az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója. Nagy Zoltán annak kapcsán nyilatkozott azInfoRádiónak, hogy 22 éve indult a Nemzeti Stroke Program. Ez a 20 év egy sikertörténet, jóllehet nem mindig beszéltünk róla eleget - tette hozzá.

A 80-as évek közepén tetőzött a magyarországi stroke halálozás, 'nemzetközi összehasonlításban is sajnos a világelsők között voltunk azon országok között, amelyek statisztikai adatot szolgáltatnak' - mondta Nagy Zoltán, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója.

Kiemelte, ez a tendencia a 80-as évek második felében valamelyest enyhült, majd megindult a stroke program, megalakult 30, később 39 stroke-centrum. A 90-es évek közepén enyhe javulás, illetve helyzetfelmérés történt - tette hozzá

'Most 20 év elteltével számba vettük az utolsó 10 év alakulását. Ebben a 10 évben már számos rendkívül impresszív javulás volt. A lágy agyhártya alatti vérzések, az úgynevezett aneurizma utáni vérzések, melyeknek a gyakorisága nem változik, mert ez vele született adottság általában. Ezeknek az ellátása rengeteget javult, tehát a halálozás 14 százalékkal csökkent, egészen jó eredmények születnek' - fogalmazott.

A durva, roncsoló agyvérzések gyakorisága valamelyest csökkent, sokkal jobb lett a hipertónia-gondozás. Nagy Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az agytrombózisok száma jelentősen csökkent, és itt is a halálozás jelentősen javult. 'Mindig kell CT-t is végezni, ebben sajnos nem állunk jól, ez a jövő egyik programja lesz' - tette hozzá.

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója elmondta, a CT esetében megvan az országban a kapacitás, illetve bővül. Itt egyszerűen az orvosok figyelmét fel kell hívni arra, hogy el kell végeztetni ezt a vizsgálatot, mert ez a későbbiekben meghatározza a beteg sorsát.

'Ez a 20 év egy sikertörténet, jóllehet nem mindig beszéltünk róla eleget. Az eredmények igazolják a szakmai erőfeszítéseket és az egészségpolitika ha nem is folyamatosan, de időnként fellángolva támogatta ezt a törekvést. Remélem, hogy az elkövetkező években egy harmonikus továbblépésre lehetőség lesz' - tette hozzá Nagy Zoltán.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

2024. Július 30. 08:02, kedd | Életmód

A szúnyogok ellen bevetett kémiai kezelések visszafogott használatát javasolják a Pécsi Tudományegyetem szakemberei

A csípőszúnyogok állományának gyérítésére bevetett, Magyarországon is széles körben alkalmazott pyrethroid-alapú kémiai kezelések visszafogott használatára hívják fel a figyelmet a PTE VNL szakemberei.