Hírek
2013. Június 11. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mno.hu
Az Opel meghajol a trendek előtt: frissül az Insignia
A konkurencia folyamatos megújulása mellett az Opel zászlóshajóját sem kerülheti el a modellciklus közepén esedékes ráncfelvarrás, így aztán a szeptemberi frankfurti autószalonon vélhetően már az új Insigniát is köreinkben üdvözölhetjük, amely jobban passzol a friss Opelek által kijelölt irányhoz.
Az autó orrát természetesen új hűtőrács és lámpák díszítik majd, igaz, ezek stílusáról még nem sokat sejtetnek a kémfotók. Ugyanakkor a far módosításait nem nehéz magunk elé képzelni, ott ugyanis a Cascada kapcsán már megismert vonalak sugallnak lendületesebb összképet. Talán ennél is fontosabb az enteriőr és a középső műszercsoport forradalma, hiszen a jelek szerint az Opel szakemberei is meghajoltak a trendek előtt.
A Mokka bemutatóján ugyanis a belsőépítészetért felelős mérnökök még azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy „egy autó nem lehet iPod”, azaz eszük ágában sincs a dedikált gombokat kompaktabb érintőképernyős felületre cserélni. Csakhogy mindeközben például a Ferrari az Apple kötelékeiből szívja el a szellemi tőkét, s többek között a GM-rokon Chevrolet is az innovációk útjára lépett, így aztán a rüsselsheimiek szintúgy felhagytak a különcködéssel. Legalábbis erről tesz tanúbizonyságot a középen elhelyezett érintőképernyő. Mindeközben az anyag- és összeszerelési minőség fejlődésével is számolhatunk, ám a hajtásláncok nem hoznak nagyobb meglepetést. A korábbiakhoz képest a szentgotthárdi 1,6 literes benzines és dízel erőforrások debütálása bizonyos, azaz a hazai, kiegyensúlyozott benzines SIDI blokk 170 (és akár 200) hatékony paripával repíti majd a kombit és a lépcsőshátú változatokat egyaránt, miközben az 1,6 literes gázolajos első ízben 136 lóerővel (320 Nm) debütálhat az Insigniában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
