Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2026. Február 21. 08:05, szombat | Helyi

Az Ugródeszka a jövőnkhöz projekt csapata is esélyes a négymillió forint elnyerésére

Az Ugródeszka a jövőnkhöz projekt csapata is esélyes a négymillió forint elnyerésére

Elindult a Richter Anna Díj közönségszavazása.

A győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium diákjai elkötelezettek a kutatás és gyógyítás irányában. Elhatározták, hogy segítenek más érdeklődő iskolák diákjainak is megismerkedni a molekuláris biológia izgalmas módszereivel, tesztjeivel és eljárásaival. Céljuk, hogy megerősítsék a tanulók érdeklődését a természettudományok iránt, valamint, hogy biztos alapokkal vághassanak bele egyetemi tanulmányaikba. A modern molekuláris biológiai módszerek alapvetőek az orvosi és kutatói pályákra készülők számára, mégis a középiskolai oktatásban jellemzően csak elméleti szinten jelennek meg. Ez jelentős különbségeket eredményez a diákok között, és sok tehetséges fiatal számára bizonytalanná teszi a továbbtanulással kapcsolatos döntéseket, különösen ott, ahol az iskolai infrastruktúra korlátozott.

A csapat által megálmodott program során a résztvevők kis létszámú, mentorált csoportokban szerezhetnek valódi laboratóriumi tapasztalatot. A gyakorlati alkalmak nemcsak tudást adhatnak, hanem önbizalmat és reális képet is a tudományos pályák mindennapjairól, ezzel támogatva a tudatos pályaválasztást és az esélyegyenlőség erősítését. A gyakorlatok kiváló alkalmat jelentenének a részt vevő diákok számára az ismerkedéshez, kapcsolatépítéshez. Ezt a közösséget a tanulók természettudományok iránti érdeklődése tartaná össze, és lehetőséget kínálna az aktív, közös tudásmegosztásra és hálózatépítésre.

A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész, junior kategória egy-egy zsűridíjasát a Richter Anna Díj zsűritagjai választják majd ki, ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot.

A közönségdíj sorsa március 8-ig a szavazók kezében van

A szavazatokat a www.richterannadij.hu oldalon lehet leadni, a szavazással kapcsolatos legfrissebb információk a díj Facebook és Instagram oldalán találhatók, ahol a döntős projektekhez kapcsolódó nyereményjátékokba is bekapcsolódhatnak az érdeklődők.

A Richter Gedeon Nyrt. nyolcadik alkalommal hirdette meg pályázatát, amelyre az oktatásban, egészségügyben, gyógyszerészetben és kutatásban dolgozó szakemberek, valamint egyetemi hallgatók, diákok öt kategóriában küldhettek be ötleteket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi

Győri fiatalok a válogatottban

A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.

2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi

A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít

Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.

2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi

Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt

A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.

2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi

Szép eredmények az Orka Kupán

A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.