Hírek
2010. Január 30. 15:33, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Az Esély Napja Győrben: a szaktárca szerint az esélyegyenlőséghez nem kell állami támogatás!
Győr-Moson-Sopron megyében 6 fogyatékos érdekképviseleti szervezettől 18 embert kellett elbocsátani, mert a kormány változtatott a támogatás rendszerén. Az egyesületek januártól a
Kovácsné Lengyel Mónika vezető terapeuta, Gézengúz Alapítvány, Győr:
"Azok a pályázatok, amelyek azt irányozzák, hogy mi egy kicsit a szülői költségeket tudjuk csökkenteni, azokra jelentkezünk, az adományszervezésünket is próbáljuk arra fókuszálni, hogy ha lehet, a szülőnek ne kelljen a kezelésekbe annyit beinvesztálnia, magyarul az anyagiak ne legyenek a rehabilitáció függvényei."
A mozgáskorlátozottak megyei egyesületének vezetője szerint a fogyatékosügyi szervezetek leépülésével több ezer ember maradhat magára a térségben.
Szabó János elnök, Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége:
"Egyre nehezebb az embereknek a szociális helyzete, a közlekedési, a lakhatási gondjaik emelkednek, s ezek most mind kicsúcsosodnak. Nagyon-nagyon érezhető a szociális feszültség, ez nemcsak a tagok, az egyesületi vezetőink között, de országos szinten is, és ez már most is komoly, tragikus helyzeteket teremt."
A szociális minisztérium munkatársa szerint nem rontja a rászorulók esélyegyenlőségét a kormányzati támogatások elvonása.
Kaizinger Rita, az Esélyegyenlőségi Programiroda Osztály képviselője, SZMM:
"A pénz is előbb-utóbb odakerül, de végül is itt elsősorban figyelmességről, szemléletről van szó, tehát én azt mondanám, hogy nagyobb arányban múlik a szemléleten, mint az anyagi forrásokon."
Nem így látja a hat rehabilitációs intézményt fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei nkormányzat területért felelős alelnöke.
Kara kos alelnök, Győr-Moson-Sopron Megyei nkormányzat:
"Ma Magyarországon nehéz esélyegyenlőségről beszélni úgy, hogy a kormányzat folyamatosan változtatja a jogszabályi környezetet, folyamatosan csökkenti a finanszírozást, alapellátások hiányoznak így a rászoruló emberek számára, a fogyatékkal élő emberek számára."
A megyei önkormányzat 2010-ben mintegy tizedével, 102 millió forinttal kevesebb normatív finanszírozást kap idén a szociális otthonok működtetésére, mint 2009-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 08:22, szerda | Helyi
Krakovszki Bence napokig nem aludt a testvére sérülése után
Krakovszki Bence, az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott győri balszélsője napokig aludni sem tudott ikertestvére, Zsolt sérülése után.
2026. Január 14. 08:09, szerda | Helyi
A jövőd filmje már forog
Győrben 6 filmmel startol a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál.
2026. Január 14. 07:07, szerda | Helyi
Továbbra is a síkosságmentesítés a fő feladat
Hétfőn reggeltől kisgépekkel és kézi erővel végzik a hóeltakarítást a városban a Győr-Szol Zrt. munkatársai. Elsősorban a járdákon, kerékpárutakon, gyalogátkelők környékén zajlik a munka.
2026. Január 13. 08:27, kedd | Helyi
Rászoruló diákoknak gyűjtöttek a „belvárosi angyalok”
Több mint 4 millió forintot gyűjtöttek rászoruló diákoknak a győri „belvárosi angyalok”.
