Hírek
2011. Február 17. 14:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Az étrendben rejlik a megoldás
A tudósok egyetértenek abban, hogy létezik öt olyan molekula, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásában közrejátszanak. Ezeknek a molekuláknak a hatása pedig olyan környezeti tényezőktől függ, mint például az étrend és az életmód.
Daniel Michaelson professzor, a Tel Aviv Egyetem Neurobiológia Tanszékének munkatársa az öt molekula egyikéről – az ApoE-génről – állt elő új információkkal. Az ApoE-génnek két változata van, egy jó és egy rossz, melyek közül az utóbbi ApoE4 néven ismert. A professzor állatokon végzett kísérletek során figyelte meg, hogy az étrend és a környezet milyen hatással lehet erre a génre, amelynek jelenléte komoly Alzheimer-rizikót jelent, hiszen a betegek felében, a teljes lakosságnak pedig a tizenöt százalékában megtalálható. Az egereken végzett kísérletekből kiderült, hogy az Omega 3 olajban gazdag, illetve az alacsony koleszterintartalmú étrend csökkenti ennek a génnek a hatását.
A professzor és csapata ezután összevetette a jó és rossz ApoE-gének viselkedését, és azt tapasztalta, hogy míg a gazdag, ingerdús környezet kedvez a jó géneknek, ugyanez a környezet negatív hatással van az Alzheimer-kórra hajlamosaknál. Vagyis azok a környezeti hatások, amelyek alapvetően pozitívak, az ApoE4-génnel rendelkezőkre éppen rossz hatással vannak.
A megoldás tehát alapvetően nem a környezeti hatásban, hanem az étrend megváltoztatásában rejlik. Az ApoE egy lipoprotein, amelyet a halban található jó olaj képes befolyásolni, vagyis a megfelelő étrenddel ellensúlyozni lehet a rossz gének által okozott hatásokat. Az eredményeket részletesen márciusban teszik közzé egy barcelonai nemzetközi konferencián. (pr)
FH
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 26. 08:17, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlésben: a kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez
A kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakán helyi idő szerint szerdán mondott beszédében.
2024. Szeptember 26. 08:09, csütörtök | Belföld
Meteorológia: 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet vasárnapra
2024. Szeptember 26. 08:07, csütörtök | Belföld
Árvíz - Megnyitották a rakpartokat
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a bkk.hu/arviz oldalon.
2024. Szeptember 26. 08:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni
Ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni