Hírek
2010. Szeptember 01. 07:45, szerda |
Sport
Forrás: NSO
Az olimpiai bajnok legyőzésével kezdtek női pólósaink

A magyar női vízilabda-válogatott bemutatkozó mérkőzésén végig vezetve, 9–8-ra legyőzte Hollandiát, így fontos győzelemmel kezdte szereplését a horvátországi Európa-bajnokság B-csoportjában.
Remekül kezdett a magyar női vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. Petrovics Mátyás együttese taktikus, okos játékkal verte meg Hollandiát.
Pedig a találkozó elején a játékvezetők rendesen megadták a „tiszteletet" az olimpiai bajnoknak. Az első negyedben a hollandok négyszer játszhattak fórban, mi egyszer sem. Mégis mi jutottunk kétgólos vezetéshez. Van Belkum ugyan szépített az első negyedben, a másodikban azonban ismét mi játszottunk jobban.
A 2. negyedben védekezésben mindkét csapat feljavult (mondjuk mi már az elsőben is jók voltunk...), így a nagyszünetre 4-2-es magyar vezetéssel vonulhattak a csapatok.
A 3. negyedben aztán a hollandok semmit sem tudtak kezdeni a magyarokkal. Szenzációsan játszottunk, s úgy tűnt, hogy már ekkor eldöntjük az összecsapás sorsát. 7-3-mal mentünk neki az utolsó negyednek, de a lányoknál ezután rövidzárlat következett be.
Szerencsére a hangsúly ezúttal a „rövid"-en volt. Mert bár az utolsó negyed első két percében három gólt is kaptunk, és egyre feljöttek a hollandok, meg tudott állni a lejtőn a magyar csapat.
Ebben persze közrejátszott, hogy Petrovics nagyon jókor kért időt - nem érdekelte, hogy nem vagyunk emberelőnyben -, érezte, hogy fejben helyre kell rakni a csapatot.
A folytatásban aztán már nem volt probléma, s bár „csak" egy góllal nyertünk, a végén már nem kellett izgulnunk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
2025. Július 08. 16:11, kedd | Sport
Senior kategóriagyőzelem a Gokart OB-n!
A Dakar Ring után a Bruck-i gokartarénába látogatott Ádám, ahol győztesként zárta a versenyt.
2025. Július 03. 07:36, csütörtök | Sport
Csányi Sándor: Amerikából, Ausztráliából és Argentínából is érkezhet játékos a magyar válogatottba
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.