Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2016. December 11. 00:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Németh Adrienn

Azt gondolom, hogy “soha nem fogod azt az életet élni, amit nem tudsz elképzelni magadnak”

Azt gondolom, hogy “soha nem fogod azt az életet élni, amit nem tudsz elképzelni magadnak”

A győri születésű Nagy Eszternek – aki bevallása szerint sosem tanult főzni – rendkívül fontos, hogy a vendég mindig elégedett és mosolygós legyen.

Kizárólag olyan menüt ad ki a kezei közül, amelyet ő maga is szívesen elfogyasztana, és szentül hiszi, hogy a legfontosabb dolgok az asztal körül történnek…

Az RTL KLUB Konyhafőnök című műsorában egyenesen a döntőig jutottál 2015-ben. Az a Nagy Eszter, aki először fogta meg a fakanalat az adásban nem ugyanaz a Nagy Eszter, aki gyakorlott séfként jött haza. Nagy utat jártál be…..

Így van, nagy utat tettem meg. Mindig imádtam főzni, de sose gondoltam volna, hogy egyszer szakács leszek. Szüleim jogásznak szántak, ezt is tanultam az egyetemen. Emlékszem, mennyire reszkettem az első adás előtt, és igazából minden egyes főzés előtt mindaddig, amíg harmadikként ki nem estem. Csak az tudja, mekkora stressz van, aki részt vesz benne. Nagy feszültség, de óriási élmény, nekem életemben az egyik legnagyobb. A műsor után sokan felkerestek, úgy döntöttem, nyitok egy konyhastúdiót a pesti “gasztrosulikhoz” hasonló kedvelt főzőkurzusokkal. Egy évig voltam egy nyugat-magyarországi sajtvállalat olasz sajtcsaládjának creative chefje. Végül, de nem utolsó sorban valóra vált az az álmom, hogy legyen egy éttermem… Bár az étterem nem szó szerint az enyém, mégis úgy tekintek rá, hiszen szabad kezet kaptam a konyha tekintetében. A miskolci Lokalista Bisztró séfje vagyok mintegy fél éve és remélem még nagyon sokáig.

Emlékszel, mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy helyed van a legjobb 36 séf között?

A Konyhafőnökbe bejutni nem egyszerű, több rostán kellett átmennünk. Emlékszem, mikor felhívtak, hogy bekerültem a legjobb 36-ba épp edzésen voltam és sikongattam örömömben … A társaim “bolondnak” néztek, pláne, hogy nem mondhattam el, minek örülök ennyire. Alig vártam, hogy ott lehessek, visszanéztem az előző széria adásait, hogy tanulhassak belőlük. Álmaimban nem gondoltam, hogy dobogósként végzek.

Szerinted az általad elkészített ételek mitől különlegesek?

Igyekszem minden egyes ételbe egy kis csavart vinni. Vagy konyhatechnológiailag, vagy külsőre, színben, állagban stb. Elég stresszes, felgyorsult,szürke világban élünk. Szerintem fontos, hogy az ember az étkezései alkalmával kapjon valami szépet, valami különlegeset, valami olyat, ami - ha egy kis időre is de - elrepíti egy másik világba: az ízek, a színek, az élmények világába. Egy dolgot azonban mindig szem előtt tartok: ha bárki csukott szemmel megkóstolja az ételt (bármilyen varázslatosan nézzen is ki) felismerje azt.

Hogy reagálsz, ha nem jön össze a tökéletes menü?

Az lehetetlen. Emberek vagyunk, hibázunk, nem mindig jönnek úgy össze a dolgok, ahogy szeretnénk. Fiatalabb koromban hajlamos voltam másra fogni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy én azt elképzeltem, rajtam kívülálló tényezőket okoltam. Ma már tudom, hogy minden rajtam múlik, és mivel maximalista vagyok, addig dolgozom egy menün, amíg az szerintem nem tökéletes. Így is megvan az esélye annak, hogy valaki szerint nem az…

Meglátásom szerint, azt közvetíted az emberek felé, hogy te egy céltudatos nő vagy, aki tudja, hol tart jelenleg az életben és tisztában van vele, hová szeretne eljutni. Jól gondolom? Előfordul, hogy néha letérsz a kijelölt útról, vagy egy adott cél lebeg a szemed előtt és mindenáron eléred azt?

Kicsi korom óta elég céltudatos vagyok, így neveltek a szüleim, ezt a példát láttam otthon. Azt gondolom, hogy “soha nem fogod azt az életet élni, amit nem tudsz elképzelni magadnak”. Tudni kell nagyot álmodni és kitartónak kell lenni, hogy ezek az álmok meg is valósulhassanak. Édesapám szokta mondani, hogy “az élet nem előlegez meg semmit, mindent csak visszaad”… Vannak kitérők, nehezebb időszakok az ember életében, de ha valamit nagyon szeretnénk, nem térhetünk le az útról, bármilyen rögös legyen is az. Ha mégis így teszünk, akkor azt a kitűzött célt nem is akartuk igazán.

Év végén tartasz önvizsgálatot? Számba veszed, hogy mennyire volt eredményes a magad mögött hagyott 12 hónap?

Mindig. Csak így lehet előrébb jutni, fejlődni, haladni, jobbnak lenni… Így gondolom. Kell, hogy legyen egy jó stratégiánk, legyenek rövid, közép és hosszú távú céljaink. Ha nincs mit kövessünk, sose fogjuk elérni azt, amit igazán szeretnénk, csak élünk bele a nagyvilágba…

Már tudod, hogy mi lesz a karácsonyi menü, vagy utolsó pillanatban fog eldőlni? Melyik étel nem hiányozhat nálatok az ünnepi asztalról?

Persze, hogy tudom. Bár ha a gyerekeimen múlna, idén is szusi lenne. Nálunk sosem a “klasszikus” karácsonyi ételek kerülnek az ünnepi asztalra, hiszen azokat pont elég végigenni a rokonoknál. Előétel gravlax lesz francia kétszersülttel és tejszínes tormahabbal illetve Tokajis libamájrolád céklazselével és házi brióssal. Főétel: amerikai pulykasült, illetve a párom kérésére Wellington bélszín, desszert pedig egy rumos-vargányás feketecsoki-mousse, balzsamos-málnás kekszen.

A főzés mellett mi az ami „kikapcsol”? Néha szüksége van mindenkinek arra a bizonyos „üres dobozra” a fejében…

Világ életemben sportoltam, szerintem ez az, ami tartást ad az embernek. Ha tehetem, elmegyek futni egyet, akkor is, ha nincs kedvem… Ilyenkor kitisztul a fejem és sokkal erősebbnek érzem magam. Azt gondolom, ha az ember sportolt valaha (főleg, ha csapatban) akkor megtanul küzdeni, alkalmazkodni. Ha felnőttként, munka után erőt tudunk venni magunkon, a fáradtságot legyőzve nekiállunk mozogni, akkor bármire képesek vagyunk!

Interjú: Németh Adrienn Ada

Fotó: Tóbi László

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 08:13, kedd | Helyi

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is kaptak támogatást

Hétszázezer forint támogatást nyert el a katasztrófavédelem pályázatán a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, üzemeltetésre pedig 128 ezer forinthoz jutottak hozzá egy polgári védelmi kiíráson.

2024. Július 30. 07:12, kedd | Helyi

Osztalékfizetéseket ellenőriztek a Győr-Moson-Sopron vármegyei NAV revizorai

A revizorok összevetették a cégek beszámolóit, a NAV rendszereinek adatait és vizsgálták a taggyűlési határozatokat is.

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.

2024. Július 29. 08:16, hétfő | Helyi

Nem csak nekünk, a kutyának és a macskának is kell útlevél külföldre utazáskor

2004 óta kedvencünk is csak érvényes okmányokkal utazhat külföldre.