Hírek
2010. Szeptember 17. 07:49, péntek |
Sport
Forrás: BoxingONE
Bacskai Balázs nélkül utazik Koszovóba a Vasas-KSC
Pénteken indulnak útnak a magyar csapatok Koszovóba, ahol a helyi ökölvívó válogatottal előbb a Vasas-KSC vegyescsapat, majd a DVSC is megküzd a BoxingONE Championship – amatőr csapatbajnoki liga keretein belül.
Az utazás előtt Konkoly Istvánnal, a KSC-Btel vezetőedzőjével beszélgettünk, aki megosztotta velünk, hogyan látja az esélyeket.
„A koszovóiak vendégeskedtek már nálunk, így tudjuk, hogy mire számíthatunk" - mondta az edző. „Még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy leszólom őket, de igazság szerint inkább fanatikusok, mint ügyes bokszolók. Mindig mindent megtesznek a ringben, de mi sokkal jobbak vagyunk. Az ismert vízumgondjaik miatt bizonyára új nevekkel is találkozunk majd a csapatukban, de biztos vagyok benne, hogy a tavaszi mérkőzéshez képest nem lesznek jelentősen erősebbnek."
A magyar csapat összeállításából most hiányozni fog a Vasas-Süllős Európa-bajnok klasszisa, Bacskai Balázs, de rajta kívül az összes húzónév útnak indul a balkáni országba.
„57 kg-ban Lakatos Róbert, 60 kg-ban Ráth Miklós, 64 kg-ban Varjú György, 69 kg-ban a Vasas egyik fiatal tehetsége kap lehetőséget, 75 kg-ban Vass Tamás, 81 kg-ban Szellő Imre, míg nehézsúlyban Darmos József utazik" - jelentette ki Konkoly István. „Szerencsére Szellő Imrének egyelőre nem kellett Bostonba utaznia, ahová félprofi szerződés köti, így ez alkalommal még velünk tud tartani. Bendzsi hiányzása ellenére természetesen győzni megyünk, mint mindig, mindenki ellen."
A Vasas-KSC, valamint a DVSC közösen, péntek reggel autóbusszal vág neki az utazásnak. A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A mérkőzésekről a B1 liga televíziós partnere, a SportKlub készít hosszabb összefoglalót, amely még szeptemberben adásba kerül.
(boxingone.com)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.