Hírek
2012. Június 05. 05:22, kedd |
Helyi sport
Forrás: eto.hu
Bajnokként búcsúzna a labdarúgástól
Harmadik bronzérmét szerezte Győrben az a Sasa Stevanovic, aki pályafutása utolsó szezonjára készül.
A közönségkedvenc kapus a következő idény végén visszavonul, és nagy vágya, hogy bajnokként búcsúzzon az élsporttól. Csapatkapitányunk erről a Győrpluszban Lakner Gábornak beszélt.
A Győri ETO FC a 2007–2008-as és a 2009–2010-es szezon után a most véget ért bajnokságban is bronzérmet szerzett. A Győr Plusznak a zöld-fehérek csapatkapitánya, Sasa Stevanovic értékelte a szezont, amely során sokáig élt a remény egy még fényesebb érem megszerzésére is.
– A szezon elején az volt a célunk, hogy a dobogón végezzünk, ezt meg is tudtuk valósítani. Ennek ellenére senki nem olyan boldog a csapatból, mint a 2010-es bronzérem idején volt. Sokáig a második helyen álltunk, szorosan követtük a Debrecent, komoly lehetőségünk volt az első két hely valamelyikének megszerzésére. Felemás érzéseim vannak, hiszen a harmadik hely siker, de még ennél is többre volt esélyünk – fogalmazott a hálóőr, akinek a következő lesz az utolsó szezonja, és utána visszavonul a labdarúgástól.
– Egy évig még maradok a győri kapuban, és nagyon szeretnék aranyéremmel búcsúzni. Ez lenne a pályafutásom csúcsa, hiszen korábban még sosem nyertem bajnokságot. Jól érzem magam a pályán, fizikálisan és mentálisan is megfelelek az elvárásoknak, és tudok segíteni a csapatnak. Augusztusban viszont harmincnyolc éves leszek, és ennyi pályán töltött év már bőven elég lesz nekem. Mögöttem jönnek a fiatalok, egyikük, Nagy Gergő be is mutatkozott a bajnokság záró fordulójában. A jelenleg sérült Nacsa Péter is nagyon tehetséges, biztos vagyok benne, hogy mindkettejük előtt szép jövő áll, és az ETO-nak egyáltalán nem kell félnie a jövőben a kapusposzt miatt.
A népszerű Stevanovic 2004-ben érkezett a Rába partjára, azóta 228 bajnokin őrizte a zöld-fehérek kapuját. Ezzel két rekordot is tart, hiszen egyetlen légiós sem játszott még ennyi mérkőzést a csapatban, és a kapusok között is ő számlálja a legtöbb fellépést. Mögötte Földes Dénes következik 164 szerepléssel, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Palla Antal állhat fel 154 mérkőzéssel.
– Mikor ideigazoltam, nem gondoltam volna, hogy ennyi időn át az ETO kapusa leszek. Később aztán megszerettem a várost, a nagyobbik fiam ide járt óvodába és most iskolába, a kisebbik pedig már itt is született. Győr az otthonunkká vált, ugyanolyan jól érzem magam itt, mint Szerbiában. Amikor az első szerződésem lejárt, két perc alatt megegyeztem az elnök úrral a folytatásról, és akkor már tudtam, hogy Győrött fogom tölteni a pályafutásom hátralévő részét. Egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult a sorsom, voltak szép eredményeim csapatszinten és egyénileg is. Minden évben a bajnokság három legjobb kapusa között voltam, Grosics-díjat és Zsiborás-díjat is kaptam, és ezek komoly elismerések. Ritkán adatik meg, hogy egy légiós ennyit szerepeljen egy csapatban, nyolc év alatt mindössze tizenegy mérkőzést hagytam ki. A következő célom a kétszázötvenedik bajnoki mérkőzés, remélem, az utolsó szezonomban ez is összejön, és a bajnokság végén magasba emelhetem a kupát is.
A Győri ETO FC-ben régóta Stevanovic viseli a csapatkapitányi karszalagot, amit nem csupán rutinjával, hanem határozott fellépésével és segítőkészségével is kiérdemelt.
– Szerbiában is voltam csapatkapitány, így régóta tudom, milyen felelőséggel jár a poszt. Egyfajta kapocs vagyok a játékosok és a szakmai stáb, illetve a klubvezetés között. Mindent megteszek, hogy jól működjön a csapat, bárki nyugodtan hozzám fordulhat, és biztos lehet a segítségemben. Persze karszalag nélkül is ugyanígy tennék, egyszerűen ilyen a személyiségem. Az öltőzőben én vagyok a rangidős, és úgy vettem észre, a fiatal játékosok tisztelnek is, tehát ér valamit a szavam – fogalmazott a kapus, akit természetesen arról is megkérdeztük, mit tervez, ha végleg szögre akasztja a futballcipőt.
– Nem könnyű ilyenkor még a visszavonulásra gondolni, hiszen több mint huszonöt éve védek folyamatosan. Biztosan nehéz lesz a váltás, kicsit izgulok is, hogy mi vár rám a civil életben. A labdarúgástól semmiképpen nem szerettem volna elszakadni, Tarsoly Csaba elnök úr pedig azt mondta, nekem a pályafutásom befejezése után is az ETO-ban van a helyem. Bármilyen feladatot is szánnak nekem, biztos vagyok benne, hogy továbbra is a csapat segítségére tudok lenni.
Forrás: www.gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

