Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 04. 13:04, kedd | Helyi
Forrás: MRFK Győr

Baleset az M1 autópályán

Baleset az M1 autópályán

Ma kora reggel, 5 óra 15 perckor történt közlekedési baleset az M1 autópálya 150 km-szelvényében, Lébény térségében. Ausztria irányába haladt egy görög felségjelzésű Opel Astra személygépkocsi, három utasával. A mögötte haladó

A balesetet követően mindkét gépkocsi vezetője kiszállt autójából, hogy az elakadásjelző háromszöggel figyelmeztessék az arra haladókat a baleset tényére. A gyalogosan, láthatósági mellény nélkül, az autópályán tartózkodó Golf sofőrjét ekkor gázolta el egy arra haladó magyar Ford személygépkocsi. Nem sokkal később, ezután érkezett egy szlovák Skoda is, aki látva az eseményeket, s hogy kikerülje a balesetet, autóját a szalagkorlátnak kormányozta.

Az ütközés következtében az Opelban hátul utazót súlyos életveszélyes, a VW Golf sofőrjét súlyos és a jobb első ülésen utazó román felesését, ugyancsak súlyos sérülésekkel szállították a mentők a győri kórházba.

A helyszínelés idején az M1 autópálya érintett szakaszát a rendőrség lezárta, a pálya forgalmát az 1-es útra terelte. Hét órától egy sávon, nyolc óra előtt pedig teljes szélességében ismét megindult a forgalom.

A baleset miatti torlódásban még egy ütközés is történt, magyar rendszámú VW gépkocsi ütközött hátulról egy magyar kamionnak. Az autó két utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.

2024. Szeptember 08. 08:14, vasárnap | Helyi

Indul az új évad a Vaskakasban

Négy új előadással készül a 2024/25-ös évadra a Vaskakas Bábszínház.

2024. Szeptember 08. 07:13, vasárnap | Helyi

Szobrot állítottak szülőfalujában a hősi halált halt győri szerzetesnővérről

Életnagyságú bronz szobrot állítottak Mária Sebalda nővér tiszteletére szülőfalujában Érsekvadkerten. A Győrben hősi halált halt ápoló így halála után 79 évvel később végre hazatért.

2024. Szeptember 07. 09:12, szombat | Helyi

Ingyenes workshop szülőknek: újraéleszteni is megtanítják őket

Allergiás reakció, újraélesztés, Heimlich-fogás – ezek azok a dolgok, amelyekről sokan hallottunk már, de a gyakorlatban nem biztos, hogy tudnánk is alkalmazni.