Városlista
2026. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2025. Szeptember 05. 14:19, péntek | Helyi

Bemutatták a Földváry Aukciósház őszi árverésének tételeit

Bemutatták a Földváry Aukciósház őszi árverésének tételeit

Az öttevényi Földváry Aukciós ház őszi árverésének tételeit mutatták be csütörtökön Budapesten, a Stefánia Palotában.

A jótékonysági árverést második alkalommal rendezik meg az öttevényi kastélyban. A Földváry-kastélyt több, mint két éve vásárolta meg Matusz Balázs. A győri vállalkozó az akkor leromlott állapotú épületet felújította. A budapesti bemutató házigazdája elmondta a felújítás során szeretett bele a 18-19. századba és akkor ismerkedett meg a kor szobraival és festményeivel is, innen pedig egyenes út vezetett az aukciós ház megalapításáig.

Az október 26-ai árverés több jótékony célt is szolgál. Támogatják a győri kórházat, ahol egy nővérpihenőt újítanak fel, emellett pedig három szakápoló képzését segítik fejenként havi 100 ezer forinttal. A jótékony rendezvénnyel támogatni kívánják továbbá a katona- és rendőrárvákat, illetve a ZoNa Alapítványt. Végül pedig a kortárs festőknek is bemutatkozási lehetőséget kínál: a művésztelep alkotásait Budapesten is lehetett látni. A művészek szintén felajánlották egy-egy alkotásukat.

Eddig már több mint 1300-an jelezték részvételüket a II. Őszi Nagy Jótékonysági Aukción, amelyet október 26-án rendeznek az öttevényi Földváry-kastélyban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 10. 08:32, péntek | Helyi

Három kulcsjátékos tért vissza a csapathoz

Anna Lagerquist, Helena Elver és Sandra Toft visszatérésével kulcsjátékosok csatlakoztak ismét a Győri Audi ETO KC-hoz a szezon legfontosabb időszaka előtt

2026. Április 10. 08:09, péntek | Helyi

A kisebb szén-dioxid-kibocsátás kedvéért fejleszt az egyetem

Innovációkat valósítanak meg Győrben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért, alkalmazásokat és fuvaroptimalizációs rendszert fejleszt a Széchenyi István Egyetem. A projekt eredményeit az ipari partnerek tesztelik.

2026. Április 10. 07:07, péntek | Helyi

Győri diák a világ élvonalában: A Jedlikből Abu-Dzabiba vezet Simita Márk útja

A GYSZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum végzőse, Simita Márk bebizonyította, hogy határtalan kíváncsisággal és kitartással a világ egyik legelitebb egyetemére is el lehet jutni.

2026. Április 09. 08:07, csütörtök | Helyi

Menyhalat telepítettek öt helyre (VIDEÓ)

A megyei horgász szövetség 25 ezer darab menyhalat telepített. Mutatjuk a helyszíneket!