Hírek
2018. December 21. 08:08, péntek | Belföld
Beszakadt a jég a biatorbágyi fiúk alatt
![Beszakadt a jég a biatorbágyi fiúk alatt](/external/image_cache/1/4/0/140d99c798bbf42a26924fd094dea27f.jpg)
Biatorbágy egyik utcáján csuromvizes 13 éves fiút találtak tegnap délután. A fiatal fiú elmondta, hogy barátjával a halastavak közelében szánkóztak, majd rámentek az egyik befagyott tó jegére is, ami beszakadt alattuk.
Sikerült kimászniuk a jeges vízből, de segítséget hívni már nem tudtak, mert lemerült a mobiltelefonjuk. Gyalog indultak el segítséget kérni, de szétváltak. A fiú nem tudta megmondani, hogy hol van a barátja.
A fiút a helyi körzeti megbízotti irodába vitték, ahol a rendőr meleg pokróccal takarta be, majd beültette a fűtött autójába, és elindultak megkeresni a másik bajba került fiút.
Pár perc múlva, a halastavak közelében, egy erdős útszakasz mellett megtalálták, teljesen át volt fagyva, az alsóruházata is átázott.
A rendőr mindkét gyereket hazavitte szüleikhez.
A rendőrség a következőkre figyelmezteti az embereket:
A hidegebb időjárás beköszöntével a tavak vize fagyni kezdett, de a jég még nem összefüggő és nem elég vastag, ezért arra nem biztonságos rámenni. Csak azoknak a vizeknek a jegén lehet tartózkodni, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá.
TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni
• éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, • járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével, • kikötők és veszteglőhelyek területén, • folyókon és azok mellékágain.
A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, nem mozog és elérte a biztonságos vastagságot is, 10 centimétert. A jégen mindenki csak saját felelősségére tartózkodhat.
Baj megelőzésére ezeket tanácsolják:
• A téli sportokat ne egyedül végezzék, hogy tudjanak figyelni egymásra, illetve segíteni egymásnak, ha baj van!
• Jégre lépés előtt vizsgálják meg annak minőségét, vastagságát!
• Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, feküdjön hasra, és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni!
• Ha beszakad a jég, igyekezzen nyugodt maradni, kerülje a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget! Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé lökni magunkat!
• Ha baj történt, azonnal hívjon segítséget! A mentést végző társait lehetőleg kötelekkel biztosítsák, ha más eszköz nincs, egy erős faágat vagy akár ruhadarabot nyújtsanak a jégbe esett embernek. Ha többen vannak, a jégen láncban hasra fekve, egymás lábát fogva segíthetnek.
A jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni bírságot szabhat ki, figyelmeztethet, vagy szabálysértési eljárást kezdeményezhet.
Forrás: origo.hu
Kép: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:15, kedd | Belföld
Ötven tartalékos kezdi meg az alapkiképzést Szentendrén
Mintegy ötven fiatal kezdi meg hétfőn az egységes alapkiképzést a szentendrei Görgey Artúr laktanyában - mondta el a közmédiának Huszár Ferenc ezredes hétfőn a helyszínen.
2024. Július 16. 08:14, kedd | Belföld
Tizenhat vármegyében és 6 budapesti kerületben irtják a szúnyogokat a héten
Tizenhat vármegye négyszáznegyvennégy településén és Budapest hat kerületében lesz a héten szúnyoggyérítés - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2024. Július 16. 08:09, kedd | Belföld
Idén is számos útszakasz újul meg a Magyar Falu Program keretében
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.