Hírek
2018. Március 21. 19:45, szerda | Belföld
Bezár az egyik legkedveltebb cukrászda Budán
A Facebookon jelentette be bezárását a Bécsi úti Zazzi cukrászda. Varga Margit és Erdős Melinda közös vállalkozása 2005. augusztusában nyílt meg Solymáron, majd körülbelül öt évvel ezelőtt Budára költözött. - írja a hvg.hu.
"Üzletünk az évek során kiteljesedett, de eltelt az idő, és több belső és külső tényező miatt sajnos már nem tudtunk annyi energiát szánni rá, amennyit megérdemelne. Félgőzzel pedig nem szokásunk és nem is lenne méltó tovább folytatni, ezért úgy döntöttünk, hogy a csúcson hagyjuk abba." – áll a posztban.
Magyarország cukormentes tortájának tavaly a cukrászda tortáját, a Pöttyös Pannit választották, amelyet Varga Margit, a Zazzi cukrásza alkotott meg. "Az üde málna mousse ízét finoman kiegészíti a szilva réteg édessége, amely jól harmonizál a mandulalisztes mákos piskótával is." – méltatták a Pöttyös Pannit az eredményhirdetésen.
A Zazzi március 25-én, vasárnap, nyit ki utoljára, a Facebook-oldalt azonban megtartják, és újabb posztok is születnek majd. "Reményeink szerint egy kis szusszanás után megosztjuk követőinkkel édes ismereteinket, tapasztalatainkat és élményeinket." – írják.
Forrás: index.hu
Fotó: Földi Imre / MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
