Hírek
2011. November 15. 14:15, kedd |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Biztonságot jelent az új előrejelző rendszer
A ProRaab, vagyis a „Rába előrejelzési modellje” elnevezésű projekt gyorsabb, hatékonyabb intézkedést eredményez egy esetleges árvíz esetén.
A program záró konferenciáján, 2011. november 15-én Borkai Zsolt polgármester elmondta, a projekt mérföldkövet jelent a vízügyi feladatok terén, hiszen egy olyan rendszer épült ki, amelynek segítségével gyorsabbá, pontosabbá válik a katasztrófák előrejelzése, ennek következtében pedig hatékonyabb beavatkozást tesz lehetővé.
Janák Emil az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója kifejtette, a projekt részeként olyan technológia épült ki a Rába magyar és osztrák szakaszain, amelyek eddig nálunk még nem működtek, és amelyek hatalmas előrelépést jelentenek az előrejelzés terén.
A program megvalósulásának háttere, hogy a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság 2007 márciusában egy közös, a teljes Rába vízgyűjtőre kiterjedő árvízi előrejelző rendszer kialakításáról döntött. A négy érintett intézmény, a Stájerországi Tartományi Hivatal, vezető partnerként, a Burgenlandi Tartományi Hivatal, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közösen pályázott és nyert az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül. A „ProRaab, Rába előrejelzési modellje” tárgyú 1.389.000 EUR Európai Uniós támogatásból megvalósult nemzetközi beruházásnak köszönhetően 2009-2011 között létrejött a ProRaab Árvízi Előrejelző Rendszer.
A konferencián elhangzott, az előrejelzés akkor lehet hatékony, ha megfelelően ismerjük az árhullámot kiváltó okok és a lefolyást befolyásoló tényezők fizikai jellemzőit és összefüggéseit. A DHI által a projekt során fejlesztett MIKE FLOOD WATCH modell-rendszerrel ezután lehetőség nyílik a csapadék, a léghőmérséklet és a vízszint valós idejű adatai valamint az előrejelzett csapadékadatok alapján az árvízi lefolyás alakulásának előrejelzésére. A modell működési területe a Rába teljes ausztriai és magyarországi vízgyűjtője.
A rendszert Magyarországon a DHI a.s. (Prága), Ausztriában a Johanneum Resarch építette ki. Az előrejelző rendszer központját egy automatikus, folyamatos és átfogó előrejelzést végző központi szerver képezi Grazban, amely meghatározott időközönként küldi az előrejelzési eredményeket a projektpartnereknél telepített alközpontoknak Eisenstadtba, Győrbe és Szombathelyre. Itt a központi modell eredményeinek figyelemmel kísérése mellett lehetőség nyílik egyéni modellvizsgálatokra, saját változatok futtatására is, ami a hivatalos előrejelzés szempontjából nélkülözhetetlen.
A rendszer előnye, hogy az általa szolgáltatott adatok a négy partnerszervezet saját honlapján keresztül nyilvánosan is megtekinthetők, így a lakosság és a folyó menti vízhasználók, vízitúrázók is folyamatos tájékoztatást kaphatnak a folyók vízjárásáról, az esetleges árhullámok érkezéséről.
Az illetékes intézmények határon átnyúló közös együttműködése révén a jövőben lényegesen jobban fel lehet mérni az árvízből eredő kockázatokat. A ProRaab projekt ebből a szempontból nézve is igazán egyedinek számít, hiszen két ország, két tartomány, illetve két vízügyi igazgatóság közösen hozott létre egy automatikusan működő rendszert. Ez a projekt pozitív példaként szolgálhat más régiók számára a hatékony és eredményes határon átnyúló együttműködésre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi
A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.
2026. Január 11. 08:09, vasárnap | Helyi
Csak óvatosan az utakon
Elszoktak a közlekedők a havazástól.
2026. Január 11. 07:11, vasárnap | Helyi
Győriek is lehetnek az év sportolói
Győrieket is találunk a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 68. alkalommal kiírt Év sportolója szavazás három esélyese között.
2026. Január 10. 08:21, szombat | Helyi
Ez lesz a Fehér Miklós Emlékgála programja
A Fehér Miklós Emlékgálát 2026. január 11-én, 10 órától rendezik meg a Magvassy Mihály Városi Sportcsarnokban. A belépés egész nap díjtalan.
