Hírek
2017. Július 13. 13:52, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti
Bőnyi rendőrgyilkosság - Újabb három hónappal hosszabbították meg a gyanúsított előzetes letartóztatását
![Bőnyi rendőrgyilkosság - Újabb három hónappal hosszabbították meg a gyanúsított előzetes letartóztatását](/external/image_cache/2/d/0/2d0993edbf8bfaa9420f61eeada923c5.jpg)
Újabb három hónappal, október 27-éig meghosszabbította a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását csütörtökön.
A Győri Törvényszék az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a bíróság helyt adott az ügyész indítványának, mert a nyomozás során beszerzett újabb bizonyítékok, így a genetikai szakértői vélemény is megerősíti a megalapozott gyanút. A védő azt indítványozta, hogy a gyanúsított vagy szabadlábon védekezhessen, vagy házi őrizetet rendeljenek el vele szemben.
A bíróság indokoltnak látta fenntartani az előzetes letartóztatást a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyére és arra is figyelemmel, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén fennáll a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye.
A döntés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék jár el.
Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 08:13, vasárnap | Helyi
A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu táborában jártunk
Idén nyáron is szervez napközis kajak-kenu táborokat a Győri Vízisport Egyesület.
2024. Július 28. 07:12, vasárnap | Helyi
Szamárköhögés: javasolják a betegség elleni emlékeztető oltás a várandósoknak
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.
2024. Július 27. 08:15, szombat | Helyi
Életet is menthetnek a zsetonok
Zsetonokat gyűjt a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület.