Városlista
2026. április 13, hétfő - Ida

Hírek

2012. Január 03. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: NSO.hu

Borkai Zsolt: 2014 után csak Győrre és a MOB-ra koncentrálnék!

Borkai Zsolt: 2014 után csak Győrre és a MOB-ra koncentrálnék!

A MOB elnöke a sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a következő ciklusban már nem kíván parlamenti képviselőként tevékenykedni.

Győrre és az Olimpiai Bizottságra helyezne nagyobb hangsúlyt. Néhány hónapja három aranyat jósolt Londonra, most módosított, már négynél tart.

Fiatalos lendülettel látott munkához 2010 novemberében Borkai Zsolt, aki országgyűlési képviselőként valamint Győr polgármestereként addig is el volt látva feladattal. Mint mondta, kiváló csapattal dolgozik minden területen, így képes csak összeegyeztetni a feladatait. Lelkiismeret furdalása csak a családjával szemben van, ők sokkal kevesebbet látták az elmúlt időszakban.

Január elsejétől a MOB-ra és persze az elnökre még nagyobb feladat hárul, egyedül ez a szervezet irányítja egyetlen köztestületként a magyar sportmozgalmat. Katasztrofális viszonyokat örököltek, az előző kormányzat nem kezelte prioritásként a sportot, ez meg is látszott a szervezettségen. Lassan egyenesbe kerülnek, de ennek eredményei még Rióban sem látszanak majd, talán az utána következő nyári játékokon. Válságos időszakban is bizakodó, hiszen a TAO bevezetése nemcsak az öt látványsportnak segítség. Pénzek átcsoportosításával a többi sportág is profitálhat a megnövekedett forrásokból.

Nem csoda, hogy szíve csücske a torna, nagyon szorít Berki Krisztiánért. Őt első számú esélyesnek tekinti, reméli, a kiváló tornász mellett még jónéhányan dobogóra állnak Londonban. Felfelé módosította néhány hónappal ezelőtti elvárásait, immár négy aranyéremben reménykedik. Minimum.

Címkék: Borkai Zsolt, mob

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 12. 08:22, vasárnap | Helyi

Életműdíjat kapott Niederland Tamás győri gyermekorvos

„Ez egy hivatás és egy szerelem” – életműdíjjal ismerték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház elkötelezett orvosát.

2026. Április 12. 08:08, vasárnap | Helyi

Megérkezett az utolsó adomány is a Bagolyvár Gyermekotthon megújuló udvarára

A Bagolyvár Gyermekotthon előtt tartott sajtótájékoztatón Kósa Roland alpolgármester bejelentette: beérkezett az utolsó adomány is ahhoz az összefogáshoz, amelynek köszönhetően teljesen megújulhatott az intézmény udvara.

2026. Április 12. 07:06, vasárnap | Helyi

Titkok a templompadláson

Győr szívében valami egészen különleges készülődik. 2026 kora nyarán egy olyan interaktív kiállítás nyitja meg kapuit, amely nemcsak a múltat idézi meg, hanem szó szerint új perspektívából mutatja meg városunk egyik legszebb barokk

2026. Április 11. 08:19, szombat | Helyi

Visszaküldte a bíróság az ügyészségnek a győri gázoló bíróság elé állítására vonatkozó indítványt

Az ügyészség a győri Szent István úti gázoló bíróság elé állítására tett indítványt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.