Hírek
2012. Június 26. 14:13, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Börtönbüntetést kapott a segélyekkel csaló nagykanizsai önkormányzati dolgozó
![Börtönbüntetést kapott a segélyekkel csaló nagykanizsai önkormányzati dolgozó](/external/image_cache/c/d/0/cd015434db547794efb7cacd4671abd8.jpg)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a nőnek a négyéves börtönbüntetését, aki 2008-2009-ben a nagykanizsai önkormányzat dolgozójaként összesen mintegy öt és félmillió forint segélyt utalt át jogtalanul két asszonynak, majd a pénz felét visszakérte tőlük.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Zalaegerszegi Törvényszék korábbi határozatát és a 44 éves Pécsi Katalint jogerősen is hivatali visszaélés, s csalás miatt marasztalta el. A többletbevételhez jutó két nőt mint bűnsegédet két év, öt évre felfüggesztett, illetve nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta. Emellett kötelezte a vádlottakat az okozott kár megtérítésére.
Pécsi Katalin 2008-2009-ben a segélyek és támogatások kifizetéséért felelős köztisztviselőként dolgozott a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. Elhatározta, a kiutalásokat kezelő számítógépes program, továbbá az ellenőrzések hiányosságait kihasználva szerez pénzt. Az öt és félmillió forintot a két, nehéz anyagi körülmények között élő, gyermekeket nevelő nőhöz juttatta, s megkereste őket, hogy igényt tart a pénz felére, melyet megkapott.
A bűncselekményre egy, a polgármesteri hivatalban folytatott revizori vizsgálat derített fényt, amit belső vizsgálat és rendőrségi feljelentés követett. Ezzel párhuzamosan nyolc hivatali dolgozó ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek végén Pécsi Katalint hivatalvesztéssel, öt alkalmazottat pedig fegyelmivel sújtottak, kettőt felmentettek, mert nem találtak vétkesnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.
2024. Augusztus 08. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost
2024. Augusztus 06. 08:01, kedd | Kék hírek
Feltörte a Neptun-rendszert, magának utalta el hallgatók ösztöndíját
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanús