Városlista
2023. június 6, kedd - Norbert

Hírek

2021. Május 11. 15:05, kedd | Kék hírek
Forrás: infovárosok/ügyészség

Bosszúból fogva tartották és ütötték-vágták

Bosszúból fogva tartották és ütötték-vágták

A vád szerint három férfi bosszúból egy lakásba zárt és életveszélyesen bántalmazott egy negyediket. A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozva vádat emelt most a trió ellen.

Az egyik vádlottnak, egy 36 éves férfinak a volt barátnője azt állította, hogy közös ismerősük, az ügy sértettje évekkel korábban szexuálisan bántalmazta őt. A férfi ezután 2019. május 27-én délután találkozott a sértettel, és ekkor elhatározta, hogy bosszút áll rajta – közölte az ügyészség.

Kifejtve, hogy azzal az indokkal, hogy éppen szülinapot ünnepel, lerészegítette és egy VII. kerületi pincelakásba kísérte, ahol a bosszút tervező az ügy másik két vádlottjával, egy 42 és egy 30 éves férfival együtt lakott.

A hármas itt ütni-verni kezdte a védekezésre képtelen férfit. A bántalmazás – amelyet a 36 és 42 éves vádlottak a telefonjaikkal meg is örökítettek – különböző módon, órákon át tartott, a sértett hiába könyörgött, hogy távozhasson.

A 36 éves bántalmazó még egy égő cigarettacsikket is elnyomott a sértett testén.

A vádlottak végül késő este kitették a szomszédos lakóház kapujába a megvert férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egy járókelő hívott neki mentőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a három férfit gyanúsítottként hallgatta ki és lefolytatta velük szemben a nyomozást.

A bántalmazókkal szemben a Fővárosi Főügyészség társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, valamint aljas indokból, a védekezésre képtelen sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabjon ki. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályokra figyelemmel – kettőtől tizenhárom évig terjedő szabadságvesztés.

A 36 és a 42 éves férfi korábban le volt tartóztatva, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak – tette hozzá a vádhatóság.

Címkék: bántalmazás, bosszú

Ezek érdekelhetnek még

2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek

Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV

A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.

2023. Május 22. 10:50, hétfő | Kék hírek

Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén

17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

2023. Május 18. 06:00, csütörtök | Kék hírek

Roadpol: sok teherautó-sofőr nem használja a biztonsági övet

2023. Május 18. 06:00, csütörtök | Kék hírek

Jogerősen húsz év fegyházra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját

Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán.