Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2017. Január 02. 13:15, hétfő | Bulvár
Forrás: hirado.hu

Botrányos playback: Mariah Carey kiborult - VIDEÓ

Botrányos playback: Mariah Carey kiborult - VIDEÓ

Továbbra is lázban tartja a világot Mariah Carey elbaltázott New York-i koncertje, melyet a helyszínen is ezrek, a televízióban viszont milliók figyeltek szilveszter éjjel.

A díva playback show-ját, mellyel önmagában nem is lett volna gond, hiszen mindenki tudja, hogy teljesen élőben igen ritkán énekel, egyértelműen 2016 legkínosabb jelenetévé lépett elő.Mariah-nak három dalt kellett volna eltátognia az éljenző tömeg előtt, azonban állítása szerint rossz sorrendben adták be neki a dalokat. Ez olyannyira összezavarta, hogy az első slágere alatt a tömeget próbálta meg énekeltetni, mivel a szöveg is kitörlődött a fejéből. A folytatásban sem volt köszönet, ekkor az énekesnő már nem is próbálta leplezni a playbacket, a dal alatt vagy csak kínosan igazgatta ruháját, vagy arcára erőltetett mosollyal forgolódott táncosai mellett.

A Dailymail most több forrásra hivatkozva azt állítja szabotázs állhatott a félresikerült koncert mögött, többen azt nyilatkozták a lapnak, hogy a produkciós cég Mariah-féle drámát akart, amit meg is kapott. Állítólag a díva fülhallgatója, melyben hallania kellett volna az alapot, már a kezdés előtt sem működött, de megígérték neki, hogy élesben nem lesz vele gond. Ez végül nem így történt, Mariah semmit sem hallott, majd miután az első dallal úgy felsült, megmakacsolva magát nem is volt hajlandó javítani a helyzeten.

A koncertet szervező Dick Clark Productions azonban tagadja a vádakat, szerintük felháborító és nevetséges az a feltételezés, hogy szándékosan lehetetlenítették volna el a világsztárt.

Fotó: MTI/EPA

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:57, péntek | Bulvár

A főpolgármester szerint nincs B terv, a Szajnában kell és lehet úszni

A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni az olimpiai nyíltvízi úszóversenyeit.

2024. Augusztus 02. 07:49, péntek | Bulvár

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát, az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli.

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.