Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2011. November 16. 06:51, szerda | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Csaknem harminc gépkocsit tört fel – elfogták

Csaknem harminc gépkocsit tört fel – elfogták

Elfogtak a rendőrök Jánoshalmán egy helyi férfit, aki a gyanú szerint csaknem harminc esetben tört fel gépkocsikat az elmúlt hónapokban – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel

A tettes jellemzően főútvonalak mentén fekvő településeken, de az eddigi adatok szerint Bácsalmáson, valamint Kalocsa és Kiskőrös környékén is tulajdonított el értékeket – tette hozzá Mihályné Bornemisza Eleonóra. Tájékoztatása szerint a férfi a legtöbbször este vagy éjszaka, a gépkocsik oldalsó ablaküvegét betörve tulajdonította el az utastérben felejtett műszaki és használati eszközöket. Volt olyan eset is, amikor csak ki kellett nyitnia az őrizetlenül hagyott gépkocsi ajtaját, hogy hozzájuthasson a kiszemelt zsákmányhoz. Az ellopott tárgyakat ezután eladta. A gyanú szerint a férfi csaknem harminc esetben követett el ilyen bűncselekményt, a lopással 1,8 millió forint feletti, míg a rongálással további 600 ezer forintos kárt okozva a tulajdonosoknak – közölte a sajtószóvivő.

Mihályné Bornemisza Eleonóra kitért arra: a rendőrök több hónapos nyomozás után múlt pénteken, november 11-én, szervezett akció keretében csaptak le a 39 éves, helybeli férfira Jánoshalmán. Elfogták azt a vaskúti férfit is, aki a gyanú szerint orgazdaként működött közre a bűncselekményekben. A két férfi lakásán tartott házkutatások során a nyomozók megtaláltak és lefoglaltak több, feltehetőleg a korábbi autófeltörésekből származó műszaki eszközt, kisgépet és használati tárgyat. Előkerült az a mintegy 600 ezer forint értékű vadászoptika is, amelynek az eltűnéséről az elmúlt hét elején érkezett bejelentés a rendőrségre. A gyanúsítottak ellen elfogásuk után a Bajai Rendőrkapitányságon indult eljárás; mindketten beismerő vallomást tettek és szabadlábon várják az ügy további vizsgálatát – fűzte hozzá a sajtószóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült