Hírek
2012. Szeptember 09. 15:03, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: MTI
Csalással gyanúsítják egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit
![Csalással gyanúsítják egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit](/external/image_cache/a/1/b/a1bc9c00d6e33610720e4cab1e5fdec8.jpg)
Csalással gyanúsítja egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), az ügyben ezer embert hallgattak ki.
Csalással gyanúsítja egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), az ügyben ezer embert hallgattak ki - tudatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
Kovács Dorina közlése szerint az egri tánciskola vezetői 2004 és 2008 között, négy tanéven keresztül igényeltek állami, normatív támogatást a tanulókról szóló adatok meghamisításával, a naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egy másik tánciskolába jártak, és voltak olyanok is a listán, akik már korábban végeztek.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint kiderült, hogy az intézmény igazgatója és adminisztrátora utasította a tánctanárokat a csalásra. A történtek tisztázására mintegy ezer diákot, illetve szülőt hallgattak ki a pénzügyi nyomozók - tette hozzá.
A tánciskola négy tanév alatt 51 millió 300 ezer forint összegű támogatáshoz jutott jogosulatlanul.
Az ügyben tizenhét embert gyanúsítottak meg, közülük négyet különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással, ők akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A 13 oktató a gyanú szerint köz- és magánokirat hamisítást követett el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.
2024. Augusztus 08. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost
2024. Augusztus 06. 08:01, kedd | Kék hírek
Feltörte a Neptun-rendszert, magának utalta el hallgatók ösztöndíját
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanús