Hírek
2012. Szeptember 16. 05:00, vasárnap |
Sport
Forrás: ujasz.hu
Cseh Laci:Nagy árat fizetettem a Phelps-fóbiáért
![Cseh Laci:Nagy árat fizetettem a Phelps-fóbiáért](/external/image_cache/a/4/9/a49653b76042b160cb0a16f30a4ec4c3.jpg)
Egy hónappal az olimpia után értékelt.
A Londonban bravúros bronzérmet szerző úszó, Cseh László csak magát hibáztatja a 400 vegyesért, ahol nem került döntőbe, és úgy véli, felkészülése rendben volt, azon nem kell változtatni. A hiba ott, a medencében történt.
– Talán egy hónap is eltelt az olimpia után, amikor Turi Györggyel, a mesteremmel sort kerítettünk egy jó hosszú ideig érlelt találkozóra, ahol aztán mind a ketten kibeszéltünk magunkból mindent, ami a szívünket nyomta. Ezt megelőzően nagyon sokat foglalkoztam magamban a Londonban történtekkel, de azzal is, ami az olimpia előtt történt. Az a véleményem, hogy a felkészülésem teljesen rendben volt, semmit sem szúrtam el, így a módszereken sem kell alapvetően változtatni. A mesteremtől a korábbinál nagyobb szabadságot kértem és kaptam, és ezért számolnom kellett azzal, hogy ha valami nem sikerül, akkor csak magamat hibáztathatom. Ezt a kezdő módjára elszúrt 400 méteres vegyes előfutam után meg is tettem – mondta Cseh László, aki semmi másra nem tudta és nem is akarja visszavezetni a londoni bakiját, mint egy helyrehozhatatlan taktikai hibára.
– Túlságosan sokat foglalkoztam táv közben a taktikázással, aminek aztán az áldozata lettem. Ami történt, azért nagy árat fizettem. Csak a tempóval kellett volna törődnöm, és nem azzal, hogy mit tesz mellettem Michael Phelps, lassít vagy gyorsít. Inkább kellett volna kihoznom magamból a lehető legtöbbet, és nem arra gondolni, hogy „kiúszhatom” magamat, és aztán nem tudok feltöltődni a döntőre. Az a legnagyobb baj, hogy ezt a leckét az olimpián, a lehető legrosszabbkor kaptam…
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 08:13, szerda | Sport
Ötgólos győzelmet aratott a BL selejtezőben a Ferencváros
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.