Hírek
2013. Március 13. 13:01, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
'Csendes napot' tartanak Cipő emlékére Kisvárdán
Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontembere és énekese tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Leleszi Tibor polgármester és Bíró Gábor, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója részvétük kifejezéseként Kisvárda és környéke valamennyi lakója, minden volt és jelenlegi diákja és tanára nevében "csendes napot" tart az intézmény kertjében felállított gránit emlékoszlopnál - olvasható a felső-szabolcsi település önkormányzatának honlapján (www.kisvarda.hu).
Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók. Reggel nyolc órától egész nap lehetőség nyílik a csendes emlékezésre, ahol "bárki gyertyát gyújthat, elmondhat egy imát, leróhatja tiszteletét Cipő emlékére".
A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész 1965. május 3-án Ungváron született, majd egyéves korában költözött családjával Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. Gyerekkorában zongorázni tanult, valamint egy focicsapatban is játszott, tizennégy éves korában pedig dalszövegírással kezdett foglalkozni. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel - innen ered a Cipő becenév is.
A Cipőfűző együttes 2010 januárjában, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A kisváros Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekintette: a zenész mindig szívesen látogatott haza barátaihoz és régi iskolájába, emellett számtalan koncerttel örvendeztette meg a környék lakóit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
