Hírek
2016. November 07. 09:23, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Cserbenhagyás elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a győri rendőrség
A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Győri Rendőrkapitányság 08010/4180/2016. bűnügyi számon indított nyomozást közúti cserbenhagyás elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy bordó színű Fiat Doblo típusú teherautójával közlekedett 2016. október 23-án 16 óra 20 perc körüli időben Győrben, az 1-es számú főúton. A gépjármű sofőrje Likócs felől a Mártírok útja irányába haladt, amikor a főút 123-as kilométerszelvényénél áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és nekiütközött egy szemből szabályosan érkező Peugeot típusú teherautónak. A Peugeot szétrepülő alkatrészei megrongálták egy Opel motorháztetejét is. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a Fiat vezetője adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.
A feltételezett elkövetőről és járművéről kamerafelvétel áll a hatóság rendelkezésére.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható tehergépkocsit felismeri, vagy a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
