Hírek
2012. Május 15. 07:05, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Csiki-csuki a telefonadó körül
![Csiki-csuki a telefonadó körül](/external/image_cache/5/3/9/53998299286e53a9af6d99c0ee4440ad.jpg)
Megdöbbentek a hazai telefonszolgáltatók azon, hogy a kormány az előzetes tervektől eltérően rájuk, s nem az előfizetőkre terhelné a távközlési adót.
Balog Ádám adóügyi helyettes államtitkár szerint az új, percenként két forintos adóterhet a szolgáltatóknak kell bevallania és befizetnie, – igaz, ezt lehet, hogy a felhasználókra hárítják majd. Az új adónemnek állítólag nincs köze az állami szolgáltató létrehozásához sem, az új céggel mégis „esély van arra”, hogy az adóval ne a felhasználókat terheljék.
Adózunk is meg, nem is a telefonbeszélgetések után – ez derült ki hétfőn a kormánypárti képviselők bejelentéséből. Balog Ádám, a nemzetgazdasági minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkár hétfőn arról számolt be, hogy a kedvezmények miatt 50 milliárd forint helyett csak 44,4 milliárd forint jöhet be idén a távközlési adóból, ami viszont közvetettnek számít, alanya és fizetője is a szolgáltató lesz. Balog úgy gondolja, a szolgáltatók kevéssé tudják majd az adót áthárítani az áraikban, ezért az előfizetőkre nem fog emiatt több adó jutni – s áthárítás esetén áfaalap lenne. A nyilatkozó viszont arról is beszélt, hogy a távközlési adóhoz nem szükségesek EU-s engedélyek, mivel nem áfa típusú adóról van szó.
A helyettes államtitkár szerint a távközlési adó – ami magánszemélyeknél 700, más esetben 2500 forintos pluszt jelenthet havonta – nem függ össze az állami mobilszolgáltató cég létrehozásával. Babák Mihály fideszes politikus ugyanakkor elismerte: bár az adó alanya a szolgáltató, a terheket mindig a fogyasztó fizeti meg – az állami mobilcég belépésével viszont esély van arra, hogy az adót ne hárítsák át a felhasználókra. Balog Ádám ennek apropóján azt mondta: arra számítanak, hogy a szolgáltatók nem terhelik rá az adót jelentős mértékben a fogyasztókra – olvasható az Indexen.
Megdöbbentek a szolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös közleményben tiltakozott a terhek átruházása ellen. Mint ebben írják megdöbbenéssel értesültek arról, hogy „a kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.”
A három távközlési társaság az elmúlt hetekben mindent megtett az egyeztetések sikere érdekében, így elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást és értetlenül áll az újabb különadó előtt. Az elmúlt hónapokban a kormányzat többször is ígéretet tett az ágazati különadók kivezetésére, ennek ellenére most, rövid határidővel gyakorlatilag megduplázza a távközlési szektor adóterheit és csak a távközlési társaságokat sújtja. Az újabb különadó vesztese Magyarország, a magyar távközlési ügyfelek és a magyar vállalkozások, mivel az adó visszaveti egy húzóágazat, a távközlési szolgáltatások fejlődését Magyarországon – olvasható a kommünikében.
A távközlési cégek hangsúlyozzák, megértik az ország és a költségvetés nehéz helyzetét, de nem tartják célravezetőnek egy újabb különadó kivetését. Magyarországon jelenleg a távközlési szolgáltatást az európai átlagnál jóval magasabb terhek sújtják: az uniós átlagnál magasabb frekvencia- és koncessziós díj, 27 százalékos ÁFA, különadó és most egy újabb, percalapú adó is terhelné a távközlési szolgáltatásokat.
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a törvénytervezetet és iparági egyeztetések segítségével dolgozzon ki az ország versenyképességét nem veszélyeztető, konzisztens és fenntartható javaslatot annak az ígéretnek a szellemében, hogy 2013-tól kivezetik az ágazati különadókat.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:28, péntek | Belföld
Két üstököst fedezett fel egy magyar csillagász júliusban
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
2024. Július 26. 09:27, péntek | Belföld
Befejeződött a nyári aratás
Budapest, 2024. július 25., csütörtök (MTI) - Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt.
2024. Július 26. 07:45, péntek | Belföld
Német dízelmozdonyokat bérel a MÁV-Volán-csoport
A MÁV-Volán-csoport egy svéd lízingcégtől bérel dízelmozdonyokat, az első német Henschel dízelmozdony még júliusban megérkezik, és az év végéig további 14 vontatójármű állhat forgalomba
2024. Július 25. 07:44, csütörtök | Belföld
KSH: a bruttó átlagkereset 652 ezer forint volt 2024. májusban
Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt.