Hírek
2017. November 10. 14:42, péntek | Külföld
Csoda történt az űrben
A csillaghalál mára már ismert fogalommá vált mindenki számára, a kutatók pedig már kifejezetten jól ismerik, hogyan lesz a csillagokból szupernóva. Legalábbis egészen idáig azt hitték, hogy jól ismerik. De tévedtek.
Az eddigi több ezer megfigyelés alapján a szupernóvák a csillagok végső robbanásai, ezzel a folyamattal az égitestek végleg megsemmisülnek. Így tudták ezt eddig a kutatók.
hirdetés
Egy új, a Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban csillagászok olyan égitestet találtak, amely az elmúlt 50 év alatt többször is – legalább ötször – felrobbant, és lett belőle szupernóva, költőien fogalmazva: többször is meghalt egymás után. Egyértelmű, hogy ez a felfedezés átírhatja a csillaghalálról kialakított képet – talált rá a 24.hu a W.M. Keck Observatory hírére.
Peter Nugent, a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium munkatársa és a kutatást végző csapat tagja azt mondja, hogy az objektum színképelemzése során jöttek rá a fentiekre. Bár az elemzés alapján az égitest egy hagyományos, hidrogénben gazdag robbanást produkált, szokatlanul lassan változott a fényereje. A 2014-ben azonosított szupernóva ugyanis az elhalványulása után ismét kivilágosodott. A szakértők ekkor az archivált megfigyeléseket vették elő. Az adatok elemzése felfedte, hogy 1954-ben ugyanazon a helyen kimutattak már egy szupernóvát. Magyarán a csillag valahogy túlélte a detonációt, és még párszor felrobbant.
A számítások alapján a robbanás egy minimum 50 naptömegű csillagnál történt. Könnyen elképzelhető, hogy az iPTF14hls a legnagyobb szupernóva, melyet valaha láttak.
Forrás: nlcafe.hu
Kép: mcse.hu - Magyar Csillagászati Egyesület
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
