Hírek
2019. Július 29. 13:52, hétfő | Belföld
Csökkenhetnek a Ryanair jegyárai
A Ryanair második negyedéves jelentése szerint a légitársaság nyeresége 21 százalékkal csökkent, mivel a németországi árháború miatt csökkentek a jegyárak, valamint a cég túlkapacitással is küzdött – írja a Reuters.
Ugyanakkor a következő hónapokban további árcsökkenés jöhet a légitársaság jegyáraiban.
A légitársaság változatlanul tartja a kitűzött nyereségi célját, és megerősítette a jövő év március végéig tartó folyó pénzügyi évre vonatkozó 750-950 millió eurós nyereségvárakozását.
Európa legnagyobb fapados légitársaságának részvényértékei az elmúlt két évben a felére csökkentek, amiben közrejátszott az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének nehézségei, valamint a Boeing 737 Max típusú repülőgépek földön tartása, és az új megrendelések késlekedése.
Ráadásul az elmúlt hetekben az Egyesült Királyságban és Írországban a pilóták kezdtek sztrájkba, míg Portugáliában a légiutas-kísérők.
Advertisement
A dublini székhelyű légitársaság adózás utáni nyeresége 243 millió euró (79,4 milliárd forint) a második negyedévben, ami 21 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszaka, amikor a cég 309 millió eurót (101 milliárd forint) jelentett. Ugyanakkor ez az összeg megelőzte az elemzők által várt 232 millió eurós (75,8 milliárd forint) bevételt.

"A júniusi negyedévi eredmények nem voltak olyan rosszak, mint vártuk"– nyilatkozta Gerald Khoo, a Liberum elemzője, hozzátéve, hogy a jegyár bevétel az előrejelzésekhez képest gyengébb volt, de az opcionális extrákból származó bevételek a vártnál jobban teljesítettek.
A légitársaság jelentése szerint 2020 március végéig bevétele 750 és 950 millió euró (245,2 és 310,6 milliárd forint) között lesz majd – az elemzők várakozásai szerint 832 millió euró (272 milliárd forint).
Ugyanakkor - és az utasok szempontjából ez talán a leginkább lényeges fejlemény a gyorsjelentés kapcsán - a cég elmondása szerint a június végéig tartó három hónapban a jegyárak hat százalékkal csökkentek az előző évhez képest, és a vállalat maga is hasonló csökkenésre számít a nyár további részében is.
Ez azt jelenti, hogy a cég maga is arra készül, hogy a következő negyedévben - részben épp a túlkapacitási problémák miatt - alacsonyabb áron fogja értékesíteni a jegyeket járataira.
Forrás: origo.hu
Kép: Illusztráció - AFP/Andreas Arnold
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 22. 09:16, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint a Tisza, Brüsszel és Kijev titkos paktumot kötött Münchenben
2026. Február 21. 13:00, szombat | Belföld
KSH: decemberben a bruttó átlagkereset 789 200 forint volt
2025 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 789 200, a nettó átlagkereset 548 900 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. Február 21. 12:00, szombat | Belföld
Választás 2026 - Hivatalosan megkezdődött a kampányidőszak
Hivatalosan megkezdődött szombaton az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás kampányidőszaka, életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok.
2026. Február 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Liszt Ferenc repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb központja lehet
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb kereskedelmi és a turisztikai központja lehet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a reptér új épületkomplexumának ünnepélyes alapkőletételén.