Hírek
2020. Március 10. 15:52, kedd | Belföld
Csúcsrekordot döntött a budapesti Tutanhamon kiállítás látogatottsága
Bár a koronavírus-fertőzés Budapesten is megtorpantotta a kulturális és idegenforgalmi szektort, a kiállítás szervezői megilletődve fogadták, hogy a tárlat továbbra is zavartalan sikernek örvend.
Az új helyzetben fokozott figyelemmel és elővigyázatossággal, így többek között információs panelekkel, a közönségforgalmi mosdókban antibakteriális kézmosókkal és folyamatos tájékoztatással igyekeznek megfelelni a biztonsági követelményeknek.
Magyarországon is hatalmas sikernek számít a Tutanhamon kiállítás
Tavaly novemberben nyitotta meg kapuit Budapesten a Tutanhamon rejtélye és kincsei régészeti-rekonstrukciós kiállítás, amely úgy mutatja be az újbirodalmi 18. dinasztia egyik utolsó királya, a 19 éves korában váratlanul elhunyt Tutanhamon fáraó kriptájának helyiségeit, ahogyan azt a Királyok Völgyében csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1922. november 4-én a rajzolóból lett brit régész, Howard Carter, a KV 62-es sírkamra felfedezője megpillantotta.
Az egyedi installációknak, és a több mint ezer kiállított tárgynak köszönhetően a világ egyik leghíresebb tárlata a magyar fővárosban is osztatlan sikert aratott.
A múlt év decemberében Kínából elindult koronavírus járvány miatt a kiállítás szervezői fokozott körültekintéssel igyekeznek megfelelni az ezzel kapcsolatos biztonsági követelményeknek.
„Hiszünk abban, hogy a prevenció és a kellő körültekintés segít a helyzeten. Infopaneleket helyeztünk el a kiállítás területén. Amíg a hatóságok, másként nem rendelik, addig az eddig megszokott rendben tart nyitva a kiállításunk" – nyilatkozta Bátyi Dániel, a JVS Group Magyarország ügyvezető igazgatója.
A kiállítás szervezői folyamatos figyelemmel kísérik a kormányzati operatív törzs ajánlásait
Egyébként a kiállítás vezetősége a tárlat közösségi platformjain is felhívta a figyelmet a fokozott elővigyázatosságra, a következők szerint: Kiállításunk folyamatosan követi a koronavírussal összefüggő közegészségügyi adatokat és információkat.
A közönségforgalmi mosdókban antibakteriális kézmosót, továbbá a koronavírus felismerésével és a helyes kézmosás módjával kapcsolatosan információs táblákat helyeztünk ki.
Sokan érdeklődnek, ezért jelezzük: amíg a közösségi programok látogatását a kormány vagy az illetékes hatóság fel nem függeszti a járvány elkerülése érdekében, addig a kiállítás terveink szerint rendben nyitva tart.
A közösségi felelősség jegyében kérjük, hogy az influenzás (fertőző) tünetekkel rendelkező betegek ne jöjjenek se a kiállításra, se más közösségbe!
Kiemelten kérünk mindenkit, hogy kizárólag zsebkendőbe köhögjön, tüsszögjön, a zsebkendőt dobja a szemetesbe, és mosson (fertőtlenítsen) kezet utána! Kérjük vendégeinket, hogy kövessék a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs információit!
"Eddig minden kiállításunk felülmúlta az előző sikerét. A Tutanhamon kiállítás nemcsak a látogatottsági adatok miatt kedves a számunkra, hanem azért is, mert egy tudományos szempontból is világszenzációnak számító tárlatot sikerült Budapestre hoznunk." – tette hozzá Bátyi Dániel.
A Tutanhamon- rejtélye és kincsei kiállítás az eredeti tervek szerint 2020. április 26-ig tekinthető meg a Komplexben, Budapesten, a VII. kerület Király utca 26 . szám alatt.
Forrás: JVS Group Magyarország; origo.hu
Főkép: Hirling Bálint - Origo
Kép: JVS Group
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld
Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt
Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Belföld
Varga Mihály: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban
Elismerés az Európai Bizottságtól: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2024. December 19. 08:04, csütörtök | Belföld
A MOHU megnövelt kapacitással dolgozik a karácsonyi időszakban
A MOHU a karácsonyi időszakban megnövelt kapacitással dolgozik a zökkenőmentes visszaváltás érdekében - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.