Hírek
2014. November 10. 20:32, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Devizahitelek - Bankszövetség: az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, a bankok majd tájékoztatnak
A banki elszámolással és a forintosítással kapcsolatban az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, ha az összes vonatkozó jogszabály és MNB rendelet elkészül a bankok minden ügyfelet pontosan tájékoztatni fognak. Az átszerződésekkel 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
A főtitkár kifejtette, a bankszektor ezt követően felkészül arra, hogy a forintosítást és a fair banknak megfelelő új szerződéseket és az elszámolást elkészítse. Az a törekvésük, hogy egy ügyféllel csak egyszer kelljen találkozni, ezért nagyfokú automatizmusra törekszenek. Úgy vélekedett, a bankszektor operációs lehetőségét figyelembe véve, az összes munkatárs átcsoportosításával 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok az átszerződésekkel.
Arról, hogy a forintosítással ki fog jól járni, kifejtette: "aki bízott a kormányban és bízott a bankszövetségben, tehát fizette mindig rendesen a hiteleit, és belépett az árfolyamgátba a lakáshitelesek közül, ők fognak a legjobban járni". Ezt azzal magyarázta, hogy akik az árfolyamgátba beléptek, kaptak a kormánytól és a bankoktól is valamennyi kedvezményt, és a kormánytól kapott kedvezmény "extra módon" megmarad nekik.
A banki operáció a főtitkár szerint a jövő év negyedik negyedévében szabadulhat fel,akkortól koncentrálhatnak a normál üzleti működésre és futhat fel a hitelezés.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.