Hírek
2024. Június 20. 08:11, csütörtök | Helyi
Dézsi: a pozitív döntéseket támogatni fogjuk
Nincsenek véletlenek az életben, nekem magadatott, hogy négy és fél évig Győr polgármestere lehetem.
Győr ellen biztosan nem fogok tenni csak azért, mert nem értek egyet azzal, hogy az emberek megválasztották Pintér Bencét polgármesternek – a győri polgármester-választáson második helyen végző Dézsi Csaba András a helyi rádióban futó műsorában beszélt az eredményről. Pintér Bence győzelmét elismerte és kijelentette azt is, hogy a Fidesz-frakció is együtt kíván dolgozni az új városvezetővel, „ha Győr érdekeit szolgálja”.
Dézsi ugyanakkor többször odaszúrt az utódjának. Vereségének okát elsősorban a győri parkolási rendszer átalakításában, a fizetős zónák drasztikus kibővítésében, illetve az önkormányzati bérlakások díjainak megemelésében látja. „Lehet, hogy nem kellett volna hallgatnom azokra a tanácsadókra, akik ezt szorgalmazták" – tette hozzá a polgármester.
Vereségének politikai okát Borkai Zsoltban látja, szerinte elődje tőle 20 százalékot vett el, Pintértől pedig hetet. „Ez a matek.” Borkait ismét trójai falónak nevezte, amit betoltak a Fidesz-szavazók közé. Ha ő nincs, Dézsi kétharmados győzelmet vízionált, így viszont négyszáz valahány szavazattal alul maradt.
Dézsi Csaba András kijelentette, hogy októberig teljes hatáskörre folytatja a munkát. Pintér Bencének pedig meg kell tanulnia azokat a csatornákat és módszereket, amelyekkel tárgyalni tud majd a potens országos vezetőkkel. „Komolyan kell venni, nem lehet összevissza hablatyolni” – üzente az utódjának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
