Hírek
2016. Október 30. 09:00, vasárnap | Helyi
Diótörő az Arénákban: napi 3 órát gyakorolnak a gyerekszereplők
A Diótörő az Arénákban produkció gyerekszereplői mindennap három órát edzenek, gyakorolnak, hogy karácsonykor eljátsszák a testőrök, az egerek, a pillangók és a denevérek szerepeit.
A klasszikus karácsonyi balett, a Diótörő többek között arról is nevezetes, hogy sok szerepet hagyományosan gyerekek táncolnak. A Diótörő az Arénákban produkcióban a Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett táncművészei mellett összesen 34 fiatal táncos – 6 fiú és 28 lány – lép majd a színpadra, mindannyian a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei.
A gyerektáncosok részére óriási élményt és tapasztalatot jelent, hogy részt vehetnek az előadásban. „Állandóan történik velük valami egyedi, új és felnőttes. Nagy emberekkel találkoznak, hiszen számukra Harangozó Gyula mester, Silvia Tzankova mesternő és Kiss János igazgató úr megfoghatatlannak számítanak. Emellett felnőtt kollégákkal kell dolgozniuk, ami óriási lépést jelent számukra szakmailag, és a személyiségük fejlődésében is” – hangsúlyozza Eva Hotova, az iskola balettmestere.
A 11 éves Kocziha Barnabás a házigazda legkisebb fiának, Misinek szerepét játssza a darabban. A fiatal táncos számára a gyors jelenetek és mozdulatok elsajátítása a legnehezebb. Az egér- és denevér szerepekben is színpadra lépő, 17 éves Rudisch Boglárka számára pedig az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a két karakter megformálásához két különböző mozgásvilágra van szükség.
A többiekhez hasonlóan számukra is kemény feladat a felkészülés: hétfőtől péntekig minden gyerek körülbelül napi három órát tréningezik és próbál. Ugyan a Diótörő koreográfiái néhányuk számára olyan anyagot jelentenek, amilyennel még nem találkoztak tanulmányaik során, de a testőrök, az egerek és a denevérek szerepeire mind olyan gyerekek lettek kiválasztva, akik megfelelő alapokkal és tehetséggel rendelkeznek a karakterek megformálásához.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
