Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2011. Január 17. 14:37, hétfő | Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség

Diszkótragédia: Öt ember őrizetben

Diszkótragédia: Öt ember őrizetben

Öt embert gyanúsított meg és vett őrizetbe a rendőrség a West Balkánban történt szombat éjjeli tragédia miatt. Egyértelmű, hogy a tömeg nyomta agyon a három fiatal lányt, de ehhez az emberi felelőtlenség és a kapzsiság vezetett - jele

Pintér Sándor elmondta: a szórakozóhely 307 ember befogadása lett volna alkalmas, de csaknem háromezret engedtek be, így 0,4 négyzetméter jutott egy vendégre. A mulatónak csupán egy 100 fős kávéház működtetésére volt engedélye, és egyáltalán nem rendelkezett tűzriadótervvel, amelynek tartalmaznia kellett volna a kiürítéssel kapcsolatos feladatokat. Ráadásul összesen 10 biztonsági ember felügyelte a több ezer fős rendezvényt.

A belügyminiszter közölte azt is: az egyik halálra nyomott lány vérében kábítószert találtak, tehát már ezért sem ismerhette fel a veszélyt. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva hozzátette: a kábítószer amfetaminszármazék volt. A rendőrfőkapitány azt is elmondta, nem kellett pánik ahhoz, hogy a rendezvényen összetapossák egymást az emberek. Akkora volt a tömeg, hogy mint az egyik tanú mesélte, 10 percig a lába sem érte a földet. A három lány halálát az eddigi orvosi vélemények szerint az okozta, hogy a lépcsőn a korláthoz nyomták őket.

Pintér Sándor közölte: a rendőrök vették észre, hogy a szórakozóhely előtt a téren három test fekszik, körülöttük biztonsági emberek. A belügyminiszter szerint a rendőrök és a mentők is példás gyorsasággal intézkedtek: rövid időn belül 111 rendőr és 28 bűnügyi munkatárs érkezett a helyszínre. A gyors és összehangolt intézkedések alapján sikerült megtalálni a felelősöket: ennek alapján vettek őrizetbe öt embert és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Tóth Tamás kérdésre válaszolva hozzátette: ketten a rendezvény szervezői, ketten a hely bérbeadói, egyikük pedig a Noise Night Life programsorozat gazdája. Mindannyiukat több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják.

A belügyminiszter már korábban utasította a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság vezetőit, hogy haladéktalanul vizsgálják felül a szórakozóhelyek üzemeltetési gyakorlatát, a szabályozó jogi hátteret. Most ehhez a minisztériumban hozzátették, hogy a rendkívüli ellenőrzéseket végez majd a hasonló szórakozóhelyeken a rendőrség közösen a vámosokkal, a tűzoltósággal és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal.

A tájékoztatón közölték azt is, hogy az esti Nyugati téri megemlékezésen - melyen megjelent Orbán Viktor miniszterelnök és felesége is - 15 embert állítottak elő, mert megsértették a kegyeleti jogot, bekiabálásokkal zavarták a rendezvényt.

Független Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.