Városlista
2025. február 13, csütörtök - Ella, Linda

Hírek

2010. Április 11. 19:01, vasárnap | Helyi
Forrás: infogyőr

Döntetlen a BL elődöntőben

Döntetlen a BL elődöntőben

Nem bírt egymással az Audi ETO és a román bajnok, Oltchim Valcea. Görbiczék mindössze döntetlenre tudták menteni a kézilabda BL elődöntő első mérkőzését.

Hatalmas küzdelmet láthatott vasárnap délután a Magvassy sportcsarnok nézőközönsége a Bajnokok Ligája első győri érdekeltségű elődöntőjén, hiszen hatvan percnyi játék után sem tudta egyik csapat sem megnyerni a mérkőzést. A 25-25- re végződő mérkőzés második félidejében három találattal is vezetett a román bajnok, ám a győri lányok a mérkőzés utolső perceiben bravúros játékal ki tudtak egyenlíteni.

Konkoly Csaba vezetőedző szerint szokatlanul sok gólt kapott a győr szélről és a beálló pozícióból, a romániai visszavágón a csapat védekezésére több figyelmet kell fordítani.

A mérkőzésen majd negyven percet játszott a sérüléséből visszatért Görbicz Anita, aki úgy nyilatkozott van reális esélye a csapatnak kiharcolni idegenben a döntőbe jutást, bár mint az az első mérkőzésen is látszott kőkemény román ellenállásra kell számítaniuk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 13. 07:15, csütörtök | Helyi

Engedély nélkül nem lehet agancsot gyűjteni

Elkezdődött és a következő hetekben tart a gímbikák agancshullatási időszaka. Ilyenkor sokan indulnak az erdőre, hogy megtalálják a leesett koronákat.

2025. Február 12. 09:11, szerda | Helyi

Győrben játszik a női futsalválogatott

Szerdán és pénteken Győrben játszik felkészülési mérkőzést a magyar női futsalválogatott a csehekkel.

2025. Február 12. 08:17, szerda | Helyi

A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje

A jelentkezést online kell kitölteni Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás segítségével.

2025. Február 12. 07:11, szerda | Helyi

Hajléktalankórházat jelentette be a polgármester

„Másfél évtizedes problémát oldunk meg” – kezdte bejegyzését Pintér Bence.