Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2010. Június 25. 14:33, péntek | Kék hírek
Forrás: HírTV

Ebédelt, majd fojtogatott

Ebédelt, majd fojtogatott

Az ebédet még elfogadta, majd az evés után rárontott idős rokonára egy férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden. A támadó a nő hátára térdelt és fojtogatta, így próbálta megtudni, hogy hol tartja a pénzét.

Az alkalmi munkákból élő férfi csütörtökön dél körül látogatta meg idős rokonát. Miután megebédelt a 85 éves asszonynál, hirtelen rátámadt: a nő hátára térdelve egy párnát szorított a fejére és közben végig kiabált. Azt akarta megtudni, hogy hol tartja a pénzét. A nő jobbnak látta nem ellenkezni és elárulta a rejtekhelyét, így a támadója át is ment a szomszéd helyiségbe az ott tartott 70 ezer forintért. Az idős nő ekkor kiáltozni kezdett, amit meghallva szomszédai a segítségére siettek. Visszatartották a támadót egészen addig, míg a rendőrök meg nem érkeztek.


A 46 éves férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérlet miatt indítottak eljárást. A kihallgatásán azt beismerte, hogy az idős rokonánál járt, az azonban tagadta, hogy rátámadt volna. A nő könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.


(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.