Hírek
2019. Augusztus 28. 16:28, szerda | Külföld
Ed Sheeran visszavonul
Könnyen lehet, hogy az idei, szigetes fellépése volt az egyik utolsó Ed Sheeran megszokott koncertjeiből. Úgy néz ki, irányváltásra készül a 28 éves világsztár.
Ed Sheeran augusztus 26-án, hétfőn fejezte be két és fél évvel ezelőtt megkezdett, Divide nevű turnéját. A sorozattal történelmet írt, ugyanis a több mint 260 koncertjét 7 és félmillió ember látta élőben. A turné nagyjából 666 millió fontos bevételt jelentett, ami körülbelül 240 milliárd forintnak felel meg. Ed Sheeran egy négyes rohammal zárta a hatalmas turnét: otthonába, Ipswich-be érve négy egymást követő napon adott koncertet.
Amikor az utolsó buli végén elköszönt a közönségtől, azt mondta,
"lehet, hogy ez volt az utolsó looper pedálos koncertem." – írja a BBC.
Sheeran ugyanis egy gitárral járja a világot, és a pedál segítségével építi fel a zenét úgy, hogy több szólam szólalhasson meg. A számok elején rögzíti a különböző futamokat, amiket a pedálokkal tud ki-be kapcsolgatni már az adott szám közben.
Sheeran azzzal köszönt el, hogy viszlát két év múlva. Ami könnyen lehet, hogy egy nagyobb szünetet jelent, ami érthető is egy ekkora sorozat után, ráadásul Sheeran nem rég vette feleségül régi szerelmét, és valószínűleg nem repülőgépeken és szállodákban akarják tölteni közös életük első hónapjait, éveit.
Forrás: origo.hu
Kép: sziget.hu/rockstarphotographers
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
2026. Április 23. 12:00, csütörtök | Külföld
Romániában elfogadta a képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását
Döntő házként elfogadta szerdán a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását.
