Hírek
2018. Március 20. 06:00, kedd | Helyi sport
Edzőt vált a győri női kosárlabda csapat
Völgyi Péter helyett Sandro Orlando vezeti a CMB Cargo UNI Győr női kosárlabdacsapatát.
A klub honlapjának hétfői közleménye szerint azt követően bontottak közös megegyezéssel szerződést Völgyivel, hogy szombaton hazai pályán kaptak ki a Ceglédtől, illetve korábban a Diósgyőr elleni rangadót is elvesztették.
"Nehéz döntést kellett meghoznunk, de úgy éreztük, szükség van erre a lépésre, hiszen most kezdődik a szezon legfontosabb időszaka, jön a Magyar Kupa és a bajnoki rájátszás." - idézte a klub honlapja Fűzy András társadalmi elnököt. Hozzátette: Völgyi Péter szép eredményeket ért el a klubbal. "A bajnoki döntő, a bronzérem remek eredmény volt, viszont az utóbbi időszakban nem úgy jöttek az eredmények, ahogyan azt vártuk." - jelentette ki.
Hozzátette, a váltásnál olyan edzőben gondolkodtak, aki rutinos, ismeri a magyar mezőnyt, s "képes felrázni a társaságot".
A jövőben Sandro Orlando vezeti a CMB Cargo UNI Győr női kosárlabdacsapatát.
A kiváló pedagógus hírében álló olasz szakember erősségeként emlegetik közösségformáló erejét is.
Orlando ma este meg is tartotta első edzését, mely előtt így nyilatkozott:
“Nagyon köszönöm a győrieknek, hogy rám gondoltak, örömmel jöttem ide, hiszen nagy hagyományokkal rendelkező klub, rendre a nemzetközi kupákban szerepel. Bízom benne, eredményesen tudunk szerepelni. Sok időnk nincs, hiszen nyakunkon az első erőpróba, a Magyar Kupa, s a rájátszás is hamarosan kezdődik. Minden másodperc nagyon fontos, hogy minőségi munkát végezzünk.”
Az 57 esztendős Sandro Orlando pályafutásának legnagyobb sikere az Európa-kupa sorozat 2008-as megnyerése volt az olasz Schióval. A szakember már dolgozott Magyarországon, a 2015/16-os idényben a PINKK Pécs vezetőedzőjeként bronzérmet szerzett a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Felnőtt csapatoknál szerzett tapasztalata mellett 2009 óta dolgozik az olasz utánpótlás területén is, jelenleg az U20-as válogatott vezetőedzője. - emlékeztet a honlap.
Forrás: origo.hu; gyorikosar.hu
Kép: Women's Basketball Club Győr/Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
