Hírek
2016. Március 30. 17:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, Fotó: Eger Rallye 2016 - hivatalos oldala
Eger-rali - A hétvégén rajtol a nyolcfutamos ob Egerben
A hétvégi Eger-ralival kezdődik a nyolcfutamosra tervezett rali országos bajnokság, amelynek idénynyitó versenyére 200 magyar páros nevezett, a szlovák bajnokságból pedig 45 résztvevő érkezik.
A 11. alkalommal sorra kerülő egri viadal szerdai sajtótájékoztatóján Berényi Ákos, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali szakágának vezetője emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években kevesebb versenyző indult és kevesebb futamot rendeztek egy idényen belül.
"Most az elsődleges célunk az, hogy mind a nyolc futamot meg tudjuk rendezni, s mindegyik színvonalas legyen" - mondta a szakágvezető, s hozzátette, az új szabályok szerint csak a versenyzők legjobb hat eredménye számít majd bele a végső értékelésbe, ezért komoly taktikai csatára is számítanak.
Lakatos Róbert, az Eger-rali főszervezője kiemelte, hogy öt országból érkeznek pilóták és navigátorok a versenyre, amely az ob leglátogatottabb futama, részben azért, mert ezzel a viadallal kezdődik az idény.
"Nagyon reméljük, hogy balesetmentes lesz az idei Eger-rali, s ehhez a nézők együttműködésére is nagy szükség van" - fogalmazott Lakatos. Hangsúlyozta, nem győzik elégszer felhívni a közönség figyelmét arra, hogy a környezetvédelmi szempontok miatt lezárt területeket kerüljék el, valamint minden esetben kövessék a biztonsági személyzet utasításait.
A címvédő Herczig Norbert ebben az évben is a Skoda Fabia R5-össel versenyez, s jelezte, navigátorával, Igor Bacigallal abban bíznak, hogy a tavalyi gyorsaságukat sikerül "átmenteni" az idei esztendőre.
"A technikai és financiális háttér is összeállt, így minden futamon rajthoz tudunk állni, s reméljük, hogy továbbra is harcban leszünk az első helyért" - mondta Herczig, aki úgy fogalmazott, van miért büszkének lenni a magyar bajnokságra, amely az indulók létszáma és a felvonultatott technikai háttér szempontjából jobb, mint egy Európa-bajnoki futam.
A 11. Eger-ralin szombaton tíz, vasárnap további hat gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre. Az össztáv 144,5 kilométer, ebből az első napon 84,5-öt teljesítenek az indulók. Az ünnepélyes rajtceremóniára az egri Dobó téren kerül sor péntek este, az eredményhirdetés és a díjátadás ugyanitt lesz vasárnap délután.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
