Hírek
2020. Január 27. 05:10, hétfő | Külföld
Egész alakos Ady szobrot avattak Zilahon
Zilah központjában vasárnap felavatták Ady Endre egész alakos szobrát. A Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész által megkomponált Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára néz.
A műalkotás egyik különlegessége, hogy le lehet ülni a költő mellé.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ünnepi beszédében a maiak kortársának nevezte a 101 éve elhunyt költőóriást.
"A költészetét ma is maradéktalanul értjük, nem kell lábjegyzet hozzá. Úgy vélte, ez azért van, mert a ma embere Ady nyelvét beszéli" -- mondta az RMDSZ elnöke.
A politikus a költőtől idézte Ady Endre zilahi kötődését: "Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. És más nem lehetek. E négy esztendőnek minden perce determináló perc volt. Minden perce végzetesen szabogatta ki utamat."
Kelemen Hunor szerint mindezek mellett Ady Endre azért is megérdemli, hogy egész alakos szobra legyen Zilahon, mert az elsők között ismerte fel Erdély jelentőségét és különlegességét a magyar történelemben. Akkor foglalta össze annak lényegét, amikor a transzilvanizmus huszadik századi újrafogalmazása még nem történt meg. Így szerinte a szoboravatással az erdélyi gondolat egyik szülőatyja előtt is tiszteleg az utókor.
Kelemen Hunor megemlítette még, hogy a kompozíció arra is alkalmas, hogy szelfik készüljenek a költővel.
A szoborállítást a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács kezdeményezte, és a megyei RMDSZ-szervezet karolta fel.
A szobor a magyar kormány és a Communitas Alapítvány finanszírozásával valósult meg. A szoboravatásra összegyűlt több száz fős tömeg a rendezvény végén együtt mondta el Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versének egy részletét.
Ady Endre egész alakos szobra a zilahi városházával és az egykori Wesselényi Református Kollégiummal szemközt egy kis parkban, a Fadrusz János által készített Wesselényi Miklós-szobor közelében kapott helyet.
Ady Endre 1892-től volt a zilahi református kollégium diákja, ahol 1896 júniusában jelesre érettségizett. Itt írta első verseit is.
A költő egykori iskolája visszaszolgáltatásáért közel két évtizede pereskedik a református egyház.
Októberben a Kolozsvári Táblabíróság elrendelte a per elölről kezdését. Az iskola előtt Ady Endre mellszobra áll.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/Kiss Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
2026. Április 23. 12:00, csütörtök | Külföld
Romániában elfogadta a képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását
Döntő házként elfogadta szerdán a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását.
