Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2010. Október 21. 07:37, csütörtök | Kék hírek
Forrás: HírTV

Egy nap alatt rátaláltak a mackós testalkatú férfira

Egy nap alatt rátaláltak a mackós testalkatú férfira

Egyetlen nap alatt rendőrkézre került az a büntetett előéletű férfi, aki kedden hangtompítós fegyverrel rabolt ki egy ékszerüzletet a szentesi buszállomás közelében.

A csongrádi város egyik ékszerüzletébe kedden délután lépett be az akkor még ismeretlen elkövető, majd egy hangtompítóval felszerelt gázpisztollyal az ékszerek átadására kényszerítette az eladó hölgyet. A korábban mackos testalkatúként leírt férfi a rablás során mintegy három és fél millió forintnyi zsákmányt ejtett, majd elmenekült a helyszínről. Mint kiderült, a rablást követően Kecskemétre utazott, és az ékszereket az értékük alig huszadáért, mindössze 185 ezer forintért egy orgazdának adta el. Mára virradóra a nyomozók azonosították és elfogták az illetőt, akiről kiderült, hogy korábban ugyanilyen fegyveres rablás miatt már volt büntetve, egy éve szabadult akkori börtönbüntetéséből. Mostani bűncselekményéért a 30 éves férfi 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.