Hírek
2023. Augusztus 06. 09:16, vasárnap | Helyi
Egyre kevesebbet tesznek félre a fiatalok
Kevés pályakezdő rendelkezik megtakarítással, és az idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly
– állapította meg a Work Force HR szolgáltató a megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatás alapján.
Ismertették, hogy a 18-25 éves fiatalok többsége legfeljebb 100 000 forint félretett pénzzel rendelkezik, míg 17 százalékuk 100 és 200 ezer forint közé helyezi megtakarításainak összegét. Elenyésző, mindössze 8 százalék volt azok száma, akik 200 ezer forintnál nagyobb összeggel rendelkeznek – írják a közleményben.
A válaszadók 45 százaléka kevesebbet tesz félre idén, mint tavaly, közülük 27 százaléknak jelentősen megcsappantak a megtakarításai, míg közel 18 százalék csupán kisebb változást érzékel pénzügyi tartalékaiban.
Hozzátették, a megkérdezettek 22 százaléka változatlanul tud gyűjteni, viszont a pályakezdők 21 százaléka azt felelte, hogy csakúgy mint 2022-ben, idén sem képes félretenni.
A fiatalok 57 százaléka csökkentette kiadásait 2023-ban, kétharmaduk a szórakozásra szánt költségeket igyekszik lefaragni. Ezt követik azok, akik az élelmiszerre és ruházatra szánnak kevesebbet, majd azok, akik idén kevésbé költenek a vendéglátásban és visszavettek az utazásból. Ugyanakkor az egészségügyi kiadásokon nem szívesen spórolnak a fiatalok, a többség ezen a területen nem csökkentette kiadásait – részletezték.
A tájékoztatás szerint a nagyobb ráfordítást igénylő költéseket illetően a legtöbb fiatal autót szeretne vásárolni a következő 5 évben, ezt követik az utazási tervekre szánt kiadások. Sokan szeretnének ingatlant venni, valamint a családalapításra és esküvőre szánt költségekkel is kalkulálnak a húszas éveik végére.
A pályakezdők 41 százaléka otthon tartja megtakarítását, 38 százalékuk bankszámláján, 35 százalékuk pedig befekteti pénzét valamilyen formában, legyen az értékpapír, részvény, ékszer, gyűjtemény, vagy akár egy vállalkozás – írják a közleményben.
A kutatás a 18-25 évesek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában készült.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
