Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2014. Április 30. 05:00, szerda | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Egyre nehezebb vért szerezni a műtétekhez

Egyre nehezebb vért szerezni a műtétekhez

Egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül a műtétekhez szükséges vérmennyiség biztosítása, miközben a kórházak még mindig nem takarékoskodnak a vérrel. Az intézmények az európai ár töredékéért kapják a vérkészítményeket, amelyekért ennek ellenére is több százmillió forinttal tartoznak a Vérellátónak - írja a Világgazdaság.

A lakosság elöregedésével több nagy beavatkozást kell végezni, valamint a sok folyamatos vérpótlásra szoruló onkohematológiai beteg miatt is mind több vér kell. A véradók száma azonban nem növekszik, hosszú évek óta a lakosság 3 százaléka ad vért, a fiatalokat nagyon nehéz bevonni, így a rendszeres donorok szintén jelentős számban érik el lassan a 65 éves korhatárt, amely fölött már nem adhatnak vért – nyilatkozta az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Nagy Sándor elmondta: a probléma ezért csak úgy kezelhető, ha a felhasználói oldal, vagyis az egészségügyi intézmények, sokkal körültekintőbben gazdálkodnának a vérrel – magyarázza Nagy Sándor. Vagyis mind többször használják az úgynevezett vértakarékos eljárásokat, másrészt mindent megtesznek azért, hogy a minimálisra szorítsák a leselejtezett vérmennyiséget.

Az Országos Vérellátó Szolgálat egy országjárást is szervezett az intézmények „meggyőzésére”, ez azonban két okból sem olyan egyszerű. Egyrészt azok a vérmentő eszközök, amelyek összegyűjtik, tisztítják a beteg vérét, majd visszavezetik a testbe, négyszer-ötször drágább, mint egy egység vér. Egy egység vörösvérsejt-készítmény ára Magyarországon jelen pillanatban nagyon alacsony: 7300 forint körül van, míg az európai átlagár meghaladja a 20 ezer forintot, ami sajnos nem ösztönzi a vérrel való takarékosságra az intézményeket. Ezért becslések szerint – mert erről nem vezetnek statisztikát – évente nagyjából tízezer egység vér a kukában végzi, mivel bár megrendelik, végül mégsem használják el az intézmények. Az évi mintegy 400 ezer egység vérhez képest ez ugyan nem jelentős mennyiség, ahhoz képest viszont igen, hogy ez megfelel az ország egy egész heti szükségletének – jelzi az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese. Hozzátéve: bár nincs olyan ország, ahol ne kellene kidobni lejárt, leselejtezett vért, mindenképpen arra kell törekedni, hogy ennek aránya minimális legyen. A tervezett vérgazdálkodás mellett például azzal is, hogy ellenőrzött körülmények között tárolják a vért, hogy amennyiben nem használják fel, az OVSZ vissza tudja venni azt.

A biztonságos vérellátáshoz Magyarországon évente több mint 430 ezer egység vérre van szükség. Ehhez évente mintegy félmillió önkéntesnek kell vért adnia. A Magyar Vöröskereszt véradásszervezés szakmai vezetője, Major János elmondta: ma elsősorban a happening-szerű rendezvényekkel lehet felhívni a figyelmet a véradás fontosságára. Az egyetemek között nyolcadik éve tartanak véradóversenyt, és tavaly már 13 ezer diákot sikerült mozgósítani, nem utolsó sorban az utóbbi években egyre inkább elterjedt netes toborzási módszereknek, közösségi oldalakon közzétett felhívásoknak köszönhetően.

Tavaly összesen csaknem 56 ezren jelentkeztek első alkalommal véradónak, az országban szervezett 13 ezer véradó-eseményen pedig csaknem félmillióan adtak vért. A véradás-szervezést az Országos Vérellátó Szolgálattal megkötött szerződés alapján végzi a Magyar Vöröskereszt, ez utóbbi donoronként 740 forintot kap ezért a tevékenységért. Ez évente nagyjából háromszázmillió forint bevételt jelent, és 90 százalékban fedezi a Vöröskereszt költségeit – tudta meg a lap Bederna Györgytől, a humanitárius szervezet gazdasági vezetőjétől.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:45, péntek | Életmód

Augusztus 20. - A Mákvirág lett idén Magyarország tortája

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.