Hírek
2024. December 24. 07:10, kedd | Helyi
Együtt készültek az ünnepekre
A győri Széchenyi István Egyetem közel ezerfős nemzetközi hallgatói közösségét mintegy 80 ország fiataljai alkotják. Az ünnepekhez közeledve az intézmény
„A fény szerepe a világvallásokban” címmel szervezett programot számukra.
A Széchenyi István Egyetemen valódi nemzetközi közeg várja a fejlődni vágyókat, hiszen a mintegy 14 és fél ezer fős hallgatói közösségébe a világ számos tájáról érkezett fiatalok tartoznak. A kultúrák békés együttélését az intézmény Nemzetközi Programok és Alumni Központja segíti, amely rendszeresen szervez közösségépítő, interkulturális eseményeket az
egyetemistáknak.
A központ a karácsonyhoz közeledve „A fény szerepe a világvallásokban” elnevezésű programot hirdetett meg a nemzetközi hallgatóknak, amelynek célja az ismeretterjesztés mellett a megértés és az elfogadás erősítése volt. A rendezvény a december 20-i szolidaritás nemzetközi napjához is kapcsolódott.
Páliné Nyíri Sylvia főszervező, a Nemzetközi Programok és Alumni Központ munkatársa elmondta: "fontosnak tartjuk, hogy a más országokból érkezők megismerjék a magyar hagyományokat, az adventi és karácsonyi szokásainkat. Ez az esemény arra adott lehetőséget, hogy a fény szimbolikáját követve betekintést nyerjünk más világvallásokba és kultúrákba is” – foglalta össze.
A programon a hallgatók először a kínai kultúrkört, a taoizmust és a holdújévet ismerték meg közelebbről a nemzetközi tanulmányok szakos Bogyó Annától, majd a gazdaságinformatikus mesterszakon tanuló Garima Verma mutatta be a hinduizmus és a fény szimbólumának kapcsolatát. Az iszlám vallásról két Stipendium Hungaricum ösztöndíjas, Dema Ahmad egykori hallgató és a jemeni Khadiga Alnagar beszélt a közönségnek, az estét pedig Páliné Nyíri Sylvia prezentációja zárta. „A fény kereszténységben betöltött szerepéről tartottam előadást, kiemelve a karácsonyi ünnepkör jelentőségét, az adventi várakozás lényegét, a koszorú és a gyertyák üzenetét, valamint a magyarok ünnepi szokásait” – sorolta a főszervező.
„Nagy örömmel vettem részt ezen a rendezvényen, ami valóban a kapcsolódásról és a megértésről szólt. Sokat tanultam a különböző látásmódokról, és büszkén osztottam meg saját vallásom részleteit a többiekkel. A program során a híresztelésekből vagy sztereotípiákból történő tájékozódás helyett közvetlenül egymástól hallottunk információkat, ami rengeteget segített a közösségünk összekovácsolódásában” – értékelt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjas jordániai Rnin Riziq Salah. Az építőmérnöki PhD-tanulmányokat folytató fiatal hozzáfűzte: „Az ehhez hasonló események rávilágítanak arra, hogy a vallások az értékekről, az emberekről és a békéről szólnak, ez pedig inkább összeköt bennünket, mint elválaszt.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
