Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2012. Május 31. 18:15, csütörtök | Helyi
Forrás: Németh Viktória

Együttes összefogás a dohányzás ellen

Együttes összefogás a dohányzás ellen

A győri Fidelitas vezetői és tagjai tegnap a belváros buszmegállóit járták, és szórólapokat osztogattak, ezzel hívva fel a figyelmet a dohányzás ártalmaira, és a törvényi szabályozásra.

A Fidelitas elnöke, Radnóti Ákos elmondta, hogy az akció nagyon sikeresnek bizonyult, és az elkövetkezendő napokban is folytatódik. Főleg a fiatalok figyelmét kell felhívni a dohányzás ártalmaira, és a hatályos törvény szankcióira, hiszen a legtöbben nem követik a médiát, hogy tudják, mivel jár, ha a jogszabály ellen vétenek.

A Fidelitas csapata azért választotta a belvárosi buszmegállókat, mert a szórakozóhelyeken a szervezők fokozottan ügyelnek arra, hogy a dohányozók az épületen kívül pöfékeljenek, és a kísértés sincs meg, hogy rágyújtsanak a tiltott helyeken. Ám a buszmegállók a szabadtérnek, és az ellenőrzés
hiányának köszönhetően olyan helynek számítanak, ahol többen dohányoznak. Az akció ideje alatt is találkozhattak olyan fiatalokkal, akik rá akartak gyújtani, de a szórólapok olvasása után a szervezet reményei szerint a jövőben kétszer is meggondolják, hogy érdemes-e a buszmegállóban rágyújtani, hogy nemcsak saját, de a többi buszra váró egészségét is károsítsák.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi

A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben

Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.

2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi

A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon

Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.

2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi

Laczkovits-Takács az új frakcióvezető

A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.