Hírek
2017. November 08. 13:30, szerda | Belföld
Elefántbébi született a budapesti állatkertben
Szerdán hajnali három óra után elefántborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Megszületett a várva várt kiselefánt szerdán hajnalban, pontosan 3 óra 54 perckor a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az anyaállat és az elefántborjú is egészséges, az újszülött már sikeresen lábra is állt. A gondozók most azt várják, hogy a jövevény megtalálja az emlőket és táplálkozni kezdjen.
A kicsit most még csak az állatgondozók és az állatorvosok láthatják, a nyilvános bemutatkozás időpontját később állapítják meg, ugyanis az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége. Maguk a gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron figyelik az eseményeket. Assamot, az apukát viszont most is megtekinthetik a látogatók. Az Állatkert a kis elefánt iránt érdeklődő közönség türelmét kéri, emlékeztetve arra, hogy az előző elefántborjúnál is másfél hetet kellett várni, amíg a látogatókat először beengedhették az istállóba.
Így teljes az elefántcsalád
Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentette az Állatkert azzal a hírrel, hogy az újszülöttre késő ősszel lehet majd számítani. Angele 2001-ben született a franciaországi La Palmyre Állatkertben, ahonnan 2010-ben érkezett Budapestre. Assam, az apa egy évvel idősebb, a Chesteri Állatkertben látta meg a napvilágot. Chesterből előbb a belgiumi Ieper (Ypres) város állatparkjába költözött, onnan pedig 2009 októberében került a magyar főváros állatkertjébe. Angele és Assam nászából már korábban is született egy elefántborjú: Asha 2013. február 14-én jött világra, ő is a városligeti intézmény lakója.
Az állatkerti elefántcsalád legifjabb tagjának születésénél Asha is jelen volt. Technikailag lett volna lehetőség a csaknem ötéves fiatal elefánt különválasztására, ám az állatkerti szakemberek jobbnak látták, ha ő is jelen van kistestvére születésekor. Ez egyrészt megfelel a természetes állapotoknak, hiszen az elefántok a vadonban csordában élnek, ahol a cseperedő fiatalok rendszerint akkor is jelen vannak, amikor anyjuk már a következő borját hozza a világra. De ez a megoldás azért is szerencsés, mert az előző kiselefánt történetesen nőstény, és felnövekedve hasznos lehet a számára, ha láthatja az anyját gyermeknevelés közben.
Az újszülöttet egyelőre csak az állatgondozók és az állatorvosok láthatják, a kicsinek és anyjának most nyugalomra van szükségük. Képet azért mutatunk róla.
Forrás: nlcafe.hu
Fotó: Fővárosi Állat-és Növénykert/ Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
