Hírek
2024. Szeptember 11. 20:35, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Éles szóváltásokkal tarkított televíziós vita keretében találkozott Donald Trump és Kamala Harris

A gazdaság, az illegális bevándorlás, a nemzetközi konfliktusok, a terhesség-megszakítás, valamint a szociális juttatások kiemelt témaként szerepeltek az amerikai elnökjelöltek kiélezett vitájában kedden este.
A Philadelphiából, az ABC News televízió szervezésében sugárzott több mint 90 perces esemény a demokrata Kamala Harris számára az első elnökjelölti vita volt, míg Donald Trump már második televíziós vitáján vett részt a 2024-es választási kampány során.
Június végén a republikánus politikus vitapartnere még Joe Biden elnök volt, aki részben a vitán nyújtott teljesítménye nyomán lépett vissza, és engedte át a jelöltséget alelnökének, Kamala Harrisnek.
A két politikus azonos időkeretben szólalhatott meg és reagálhatott a másikra. Az összegzések szerint Donald Trump 42, Kamala Harris 37 percen keresztül beszélt.
A vita első témája a gazdaság helyzete volt azzal a kérdéssel, hogy az amerikai emberek jobban élnek-e, mint 4 évvel korábban.
Erre válaszul Kamala Harris a középosztály érdekében tervezett lépéseket ígért, többek között 6 ezer dolláros adókedvezményt a gyerekek után, valamint az első lakást vásárlók számára egyszeri anyagi hozzájárulást 25 ezer dollár értékben.
Donald Trump az elmúlt évek inflációja okozta károk helyreállítását ígérte és azt, hogy az amerikai gazdaság védelme érdekében vezetne be kölcsönösségi alapon vámot például egyes Kínából érkező termékekre.
Az illegális bevándorlás és a határőrizet kezelésével kapcsolatban Kamala Harris republikánus ellenfelét azzal vádolta, hogy megakadályozta a határválság kezelésére vonatkozó kétpárti törvény elfogadását a Kongresszusban.
Donald Trump az illegális bevándorlás okozta társadalmi hatásokat a vita során többször említette, megismételte a határ lezárásának szükségességét az illegális átlépések előtt, és hangsúlyozta, hogy az illegálisan érkezett bevándorlók hozzájárulnak a bűnözés növekedéséhez.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a demokrata alelnök és elnökjelölt Ukrajna további támogatásának szükségességét hangoztatta, és úgy fogalmazott, hogy Ukrajna a számára rendelkezésre bocsátott biztonsági támogatás révén tudta megőrizni függetlenségét és szuverenitását az orosz agresszióval szemben.
Donald Trump az elsődleges célnak a háború lezárását, megállapodás elérését és az életek megóvását nevezte az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hozzátéve, hogy "a harmadik világháborúval játszunk".
A republikánus elnökjelölt az Egyesült Államok világpolitikai súlyáról beszélve Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is megemlítette.
Fontos vezetőnek nevezte, és azt idézte a magyar kormányfőtől, hogy hozzá, Donald Trumphoz köti az Amerika iránti tisztelet helyreállítását a világban.
Az Izrael és a Hamász közötti háborúról Kamala Harris kijelentette, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, ugyanakkor azonnali tűzszünetre van szükség, valamint kétállami megoldásre a kérdés hosszú távú kezelésére.
Donald Trump ezzel szemben megismételte, hogy szerinte Amerika gyengesége, és a háttérben álló Irán ereje miatt indított támadást a Hamász 2023 októberében. Ellenfelével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris valójában "gyűlöli Izraelt".
A 90 perces vitában felmerült a terhesség-megszakítás, a békés hatalomátadás és a választások szabályosságának garantálása, a Donald Trump ellen indult büntetőperek politikai vonatkozása, az egészségbiztosítási rendszer megőrzése, valamint a klímaváltozás témája is.
Zárszavában Kamala Harris arról beszélt, hogy elnöksége esetén az ország előre haladna, míg Donald Trumppal visszalépne, valamint megjegyezte, "nem vagyok Joe Biden és nem vagyok Donald Trump".
Donald Trump arra hívta fel a figyelmet, hogy Kamala Harrisnek három és fél év alelnökség állt rendelkezésére ahhoz, hogy kezelje a határválságot és a gazdasági helyzetet, amit nem sikerült elérnie.
A két politikus hivatalos eseményen korábban még soha nem találkozott, vitázott vagy beszélt egymással.
A vitát követően Kamala Harris kampánytanácsadója a közösségi médiában közzétett bejegyzésben újabb vitára tett javaslatot. A Fox News hivatalosan is meghívást küldött a két jelölt kampányszervezetének egy második, októberi vitára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 13. 07:11, csütörtök | Külföld
Amerikai védelmi miniszter: Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés
Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés, és ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút és még több szenvedést okoz
2025. Február 13. 07:03, csütörtök | Külföld
Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, és meghívta őt Moszkvába - közölte szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
2025. Február 12. 07:44, szerda | Külföld
Izraeli kormányfő: Ha szombatig nem adják át a túszokat, újrakezdődik a háború
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy ha a Hamász palesztin terrorszervezet szombatig nem adja át Izraelnek a túszait, akkor Izrael újraindítja a háborút a Gázai övezetben.
2025. Február 12. 07:40, szerda | Külföld
Kreml: intenzívebbé váltak a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok
Valóban intenzívebbé vált a Moszkva és Washington közötti interakció a kormányhivatalok vonalán