Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2022. Május 09. 08:15, hétfő | Helyi

Élete végéig börtönbe maradhat az a férfi, aki ollóval próbált ölni

Élete végéig börtönbe maradhat az a férfi, aki ollóval próbált ölni

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki korábbi ítéletei miatt erőszakos többszörös visszaesőnek minősül.

A vádirat szerint a férfi tavaly tavasszal vonattal érkezett Győrbe azért, hogy szolgáltatásaival, ollók és kések élezésével házaljon. Az utazása során meglopott egy hölgyet, ezért őt a bíróság 450.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Miután a városba ért a férfi ismeretlen házakba csengetett be, a szolgáltatásait ajánlgatta. A sértett családjának lakásába is becsengetett, azonban oda nem jutott be, a sértett a lépcsőházban útját állta az elkövetőnek.

Az elkövető ekkor először mellkasával próbálta a lakásokhoz vezető lépcső elől ellökni az útjában álló sértettet, majd ököllel ütlegelni kezdte. Megütötte az arcán és a mellkasán is, ezt követően pedig a kezében lévő ollóval sújtott le legalább négy alkalommal. A szúrások két esetben a sértett karjait, két esetben a mellkasát érték, létfontosságú szervek és nagyerek közelében.

A kibálást hallva a sértett segítségére sietett a családja, ekkor az elkövető elmenekült a helyszínről, a sértett mellkasában hagyva a támadó eszközt.

A férfit korábban emberölés bűntettének kísérlete miatt is, továbbá rablások miatt is többször elítélték, emiatt erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. Jelenleg is szabadságvesztés büntetés hatálya alatt áll, vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának van helye. – közölte a Főügyészség.

Az esetről mi is beszámoltunk:

Címkék: győr, vádemelés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi

Szálasy doktor rangos elismerést kapott

Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.

2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi

Vágányzár miatt változik a menetrend

Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.

2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi

Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja

Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.