Hírek
2018. Október 13. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Életfogytiglanra ítéltek két férfit, akik megölték ismerősüket
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek két férfit, akik még 2010-ben megölték egy ismerősüket - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A vádlottakat a bíróság társtettesként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés miatt ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre; az elsőrendű vádlott a legkorábban 25 év, a másodrendű vádlott pedig 30 év letöltése után helyezhető feltételes szabadlábra.
A vád szerint a sértett és a két elkövető egyaránt érdeklődött a szerepjáték és a harcművészetek iránt, innen ismerték egymást. Az elsőrendű vádlott és a sértett közösen követett el bűncselekményeket, jellemzően főként külföldiek által kedvelt fürdők, szállodák öltözőszekrényeiből loptak el különböző értéktárgyakat.
Az elkövetők azonban egy elszámolási vita miatt úgy döntöttek, megölik a sértettet, ezért egy újabb lopás tervére hivatkozva elcsalták a Nagy-Kevély hegyhez, ahol a másodrendű vádlott legalább háromszor megszúrta őt. A sértett a helyszínen meghalt.
A törvényszék közleménye szerint a bíróság "tényként tekintett a vádlottak antiszemita nézeteire is, illetve arra, hogy a sértett az identitását fölvállalta és a vádlottaknak a vállalkozásuk beindításához nyújtott kölcsönt visszakérte".
Az ítéletet a bíróság a vádlottak távollétében hirdette ki. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlottak védői fellebbezést jelentettek be. A bíróság elrendelte az eddig bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
