Hírek
2018. Június 04. 16:05, hétfő | Bulvár
Elhagyja a Barátok köztöt a fő embere
Radnai György 1998-tól volt a sorozat line producere, később pedig az ügyvezető producere lett.
Húsz év után, június végén távozik a Barátok közt produkció éléről Radnai György – írja a SorozatWiki. Radnai a sorozat kezdete óta fontos vezetője a produkciónak. 1998-tól line producerként felelt a sorozat pénzügyeiért és a gyártásért, Kalamár Tamás távozása után nem sokkal pedig a széria mindenre kiterjedő ügyvezető producere lett.
A blog úgy tudja, az utóbbi években megromlott a viszonya az RTL Magyarország vezetésével, és egyebek mellett őt okolták az elmúlt időszak nézettségcsökkenéséért. A hivatalos indoklásban magánéleti okokkal magyarázzák a távozást.
Radnai György otthagyja az UFA Magyarországot ügyvezetői posztját is, amelyet három éve tölt be. A műsorgyártó cég a legnagyobb beszállítója a nemzetközi RTL Csoportnak, a tulajdonosuk is ugyanaz. A Barátok közt mellett ők gyártották az X-Faktort, a Hagyjál főzni!-t az RTLII-re és az Anikó Show-t RTL Gold csatornára. Radnai azonban a vállalat közép-kelet-európai régiójának tanácsadójaként továbbra is a cégnél fog dolgozni.
"Büszke vagyok, hogy részt vehettem Magyarország legsikeresebb napi drámai sorozatának megalkotásában, amely 1998 óta jelen van az ország tévénézőinek mindennapjaiban. Húsz évig az élvonalban lenni, folyamatosan megújulni nem kis feladat, ezért hálával tartozom a kollégáimnak a töretlen lelkesedésért, amivel már két évtizede a munkájukat végzik. Engem a feladataim most a családom mellé szólítanak, második, választott családomat, a Barátok köztöt viszont gondos, értő kezekbe adom, sok sikert kívánva neki a következő húsz évre." – nyilatkozta Radnai György, aki tanácsadóként továbbra is a cégnél marad.
A Barátok közt line produceri feladatait Herczeg András viszi tovább, aki legutóbb a Vígszínház produkciós igazgatójaként dolgozott.
"Radnai György távozását sajnáljuk, de teljes mértékben megértjük. Köszönjük neki ezt a páratlanul eredményes húsz évet, hogy csapatával együtt úttörőként megteremtették Magyarország legsikeresebb sorozatát. Nagyon örülünk, hogy továbbra is tagja marad az UFA-családnak, és folytathatjuk a gyümölcsöző, bizalomra épülő munkakapcsolatunkat. Hisszük, hogy a Barátok közt még hosszú időn át fix program marad a magyar televíziónézők számára a továbbiakban Herczeg András közreműködésével." – reagált Markus Brunnemann, az UFA Magyarország ügyvezető igazgatója.
Forrás: nlcafe.hu; femina.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
